Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

Varga Mihály: 20 milliárd forinttal megemelték a cégek környezetbarát beruházást támogató pályázati keretet
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.
IT
Az ötven feletti informatikusok segíthetnek enyhíteni a munkaerőhiányt
Az átlagos magyar informatikus a harmincas éveiben jár, csupán az IKT-munkakört betöltők 10 százaléka idősebb 50 évesnél. Pedig az idősebb szakemberek több fontos területen is jobban teljesítenek fiatalabb kollégáiknál, az alaptalan sztereotípiák miatt azonban sok helyen nem alkalmaznak idősebb informatikusokat. Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért és az IFUA Horváth & Partners közös kutatásának eredményei rámutatnak arra, hogy miként és milyen pozíciókba érdemes az ötvenes korosztály tagjait integrálni az infokommunikációs szektorba, amely kapcsán a szövetség pilotprojektet is indít vállalati partnerek bevonásával.
vállalatok
Optimista jövőkép: a magyar vállalatok 44 százaléka létszámnövekedéssel számol 2021-ben
A magyar munkaerőpiac irányt váltott a világjárvány alatt: az elmúlt években sokszor a vállalatok versengtek a munkavállalókért, de 2020-ban több pozíció esetén ez megfordult – ismertette friss, közös tanulmányának eredményeit online konferenciáján a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG). A két cég egyedülálló elemzése átfogó képet ad a hazai munkaerőpiac változásairól, és az ennek hatására megjelenő új folyamatokról.
külföld
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, de a munkaerőpiaci helyzet stabilan javul, mivel az újabb fiskális ösztönzők és a új koronavírussal fertőzöttek számának csökkenése lehetővé teszi, hogy egyre több szolgáltatóipari vállalkozás újraindítsa a működést.
vállalatok
Fél millió eurót fektetnek be a magyarok által alapított Cursor Insight nevű cégbe
Több mint fél millió eurót fektet be a PortfoLion Capital Partners által vezetett befektetői társulás a Cursor Insight nevű, magyarok által alapított biometrikus azonosítási megoldásokat fejlesztő vállalkozásba - közölte az alapkezelő az MTI-vel csütörtökön.
vállalatok
A járvány miatt romlottak a Mol-csoport tavalyi eredményei
A járvány miatt a Mol-csoport eredményei romlottak tavaly 2019-hez képest, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forint (2,05 milliárd dollár) volt - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett gyorsjelentésből.
vállalatok
Szijjártó: nyolc vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön
Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségen, Budapesten.
belföld
Sok háztartás kiadásai csökkentek a lezárások miatt
Bár az emberek többségének csökkentek a megtakarításai a recesszió óta, mégis, a hazai fogyasztók egy része többet tud félretenni, mivel csökkentek a kiadásai, derült ki az Intrum felméréséből. Európában sokan számoltak be ugyanerről, a legtöbben váratlan költségek miatt tesznek félre, de meglepően sokan spórolnak utazásra is.
Munkaügyi bírság: a visszaeső cégek januártól különösen rosszul járhatnak
Rendkívül körültekintőnek kell lenniük azoknak a vállalatoknak, vállalkozásoknak, amelyeknél az elmúlt három évben munkaügyi jogsértést tártak fel. Az év elejétől ugyanis új szabályok vonatkoznak a bírság kiszabása során mérlegelendő szempontokra – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Azok, akik az említett időszakban már hibáztak, a korábbinál jóval tetemesebb büntetésre számíthatnak.
vállalatok
Varga Mihály: csaknem 30 milliárd forintból indulnak pályázatok vállalkozások számára
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
sör
Sörszövetség: 7,5 százalékkal csökkent a gyártók forgalma tavaly
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.
Veszprém
Visszafogott, biztonságos és innovatív Veszprém 2021-es költségvetés-tervezete
A város 46 milliárd forintból gazdálkodhat idén - mondta Porga Gyula polgármester pénteken.
GKI: valóságos roham indulhat az otthonfelújítási támogatásért
Az idén januárban hatályba lépett otthon-felújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka - a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család - biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben - derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.
vállalatok
Újabb napelemparkot építenek Öskü mellett
20 hektáron elterülő napelempark alapkövét tették le péntek délelőtt Öskü mellett, amely 5500 családnak az éves energiaszükségletét is képes lesz fedezni a következő évtizedekben.
Önkormányzati segítségre is számíthatnak a veszprémi vendéglátóhelyek
Konzultációra hívta a polgármester a helyi vendéglátósokat, hogy közösen határozzák meg, milyen segítséget tud adni az önkormányzat ahhoz, hogy a vállalkozások átvészeljék ezt az időszakot, amikor nem tudják azt a szolgáltatást végezni, ami mellett elköteleződtek.
Ütemterv szerint halad a veszprémi elkerülő építése
Jövő év végére befejeződik a veszprémi déli elkerülő út Litéri és Füredi csomópont közti 7,5 kilométer hosszú szakaszának megújítása- közölte a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese csütörtökön.
Az építőiparban jelentősen megugrott az álláskeresések száma
Szállítás/logisztika, fizikai és segédmunka, személy- és vagyonvédelem, vendéglátás és idegenforgalom – az idei keresések alapján ezek a legkelendőbb álláskategóriák, míg a legnagyobb növekedés most egyértelműen az építőipari állásoknál látható. A kékgalléros álláshirdetésekben piacvezető Jófogás stratégiai partnerével, a munkaerő-kölcsönzésben élen járó Trenkwalderrel közösen tekinti át a legérdekesebb munkaerőpiaci aktualitásokat.

2018/3. szám lapszám cikkei

Tempó
Amikor az intelligencia és az esztétikum találkozik
A Volkswagen Touareg.
Pénz-mozgás
A kitartás és a zord körülmények sportja
Miért jó a hegymászás, és mihez kezdjen az, aki nem elégszik meg a hétvégi focizás vagy épp az edzőtermek nyújtotta kihívásokkal.
Eco-kult
A zene inspirál és motivál
Zenésznek lenni azt jelenti: lemondások voltak, vannak és mindig is lesznek, de azután a csoda vár – vallja Kerekes Blanka veszprémi születésű, Zürichben élő fuvolaművész, aki kisgyermek kora óta keményen dolgozik álmai eléréséért – abszolút sikerrel. Már 11 évesen közreműködött egy CD-n, ma pedig a legnevesebb zenészekkel koncertezik.
PR
Badacsonytomajról ered Veszprém város bora
És még megannyi más kiválóság, melyeket nem véletlenül ismer el minden évben a szakma. A badacsonytomaji Borbély Családi Pincészetről az ifjabbik borász, Tamás mesélt az Ecoport magazinnak.
Gasztro
Gusto Delicate: reggel is, este is
Megszokott színvonalon, és némi újdonsággal nyitotta meg kapuit áprilisban a veszprémi Gusto Delicate. Mutatjuk, hogy mi maradt és mi változott.
Múltbanéző
Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat
Medgyaszay István keze nyomát a mai napig magán viseli Veszprém belvárosa – sőt, a Petőfi Színház tervezett rekonstrukciója révén a megyeszékhely egyik ikonikus épülete visszanyeri azt az arculatát, amit az építész annak idején megálmodott neki.
Jövőbetekintő
Egyszerre egy dologgal foglalkozni számomra nem járható út
Nekivág az ismeretlennek, tervez, szervez, közösségeket épít, de önmagára is marad ideje. Pusztai Ádám igazi Y-generációs polihisztor, akinek állandóan pörög az agya, ha pedig valami kellően őrülten hangzik, nem azt kérdezi „Miért”, hanem azt: „Miért ne?”
Kávészünet
„Jó filmet jó színészekkel lehet csinálni”
Szajki Péter filmrendező hat év után újra nagyjátékfilmet forgat Most van most címmel. A huszonkét napos forgatás helyszíne a főváros és annak vidéki környezete, sőt a Balaton is „szerepet kapott”.
Ecoklub
EGY CSAPATKÉNT TUDJUK ELÉRNI A SIKEREKET
Csekényi István még buszsofőrként, mellékállásban kezdte el lerakni 1984-ben közúti áruszállítással és építőanyag kereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozásuk alapjait. Miközben felesége az udvarról cementet, meszet, kisméretű téglát árult és italboltjukat üzemeltette városlődi otthonuk garázsában, ő ugyanott cementet pakolt és vitte az ügyfeleknek. Mára a cég a térség piacvezető építőipari szolgáltatójává vált városlődi és ajkai telephelyükkel, a stafétát pedig fiaik, Henrik és Kristóf vették át a telephelyek élén, munkafilozófiájuk azonban nem változott: egy családként, közösen gondolkodva érhetik el a sikereket.
Trend
ILYEN MÉG NEM VOLT
Korunkban az online marketing egyre szélesebb utat tör magának. Rég túl vagyunk azon, hogy azt mondjuk: az online jelenlét választási lehetőség. Nem. Gyakorlatilag kötelező lépés. Hiszen aki kimarad, az lemarad. Ha viszont hirdetésről beszélünk, Szelle Dóra marketing tanácsadó szerint érdemes olyan felületet választani, ami komplex és egyedülálló. A veszpremunk.hu ilyen.
Trend
VESZPRÉMÜNK: AZ INTERNETRE KÖLTÖZÖTT A VÁROS
Könnyű azt hinni, hogy az egyre telítődő online és közösségi média korában, egy olyan kis városban, mint Veszprém, már minden lehetőséget kiaknáztunk, hogy az emberek hallassák a hangjukat, hogy kapcsolódjanak, hogy városukról valljanak. Szerintünk lehet ezt még fokozni. Álmodtunk egy merészet, és veszpremunk.hu néven létrehoztunk egy oldalt, mintegy az internetre költöztetve Veszprém esszenciáját. De mi is ez pontosan? Pethő Imre, az oldal egyik ötletgazdája elmondja.
Trend
PROGRAMFÜZET, ARANY OLDALAK ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR
Funkcióiban a veszpremunk.hu egyszerre nyúl vissza az ezredforduló zsebben elférő programfüzeteihez, a közösségi oldalak korszaka előtti közösségi oldalakhoz, és igazítja mindezeket a tízes évek trendjeihez.
Leltár
Őszintén a lényeget
A Hester’s Life egy éve indult Veszprémben, ami alatt begyűjtöttek két fontos díjat, és rátaláltak egy akkora fogyasztói rétegre, amelyről nem is tudták, hogy létezik.
Útlevél
Veszprém világhírű építészt vetett be az EKF-versenyben
Jan Gehl jött, látott, tartott egy fantasztikus előadást, felfedező körútra indult a királynék városában, hogy csapatával minél hasznosabb tanácsokkal szolgálhasson a jövő Veszprémjével kapcsolatban, majd exkluzív interjút adott lapunknak.
belföld
Projekthíradó