Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

gazdaság
Magyar Tojásszövetség: továbbra sincs hiány tojásból
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb - hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
gazdaság
Orbán Berlinben: 2010 óta minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk
Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon.
gazdaság
Menczer: a munkahelyeket meg kell őrizni!
A magyar kormány politikája minden válság idején az, hogy beruházásokkal támogassa a munkahelyek megtartását és új álláshelyek teremtését - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a dán Lego nyíregyházi gyárának bővítése alkalmából tartott ünnepségen kedden a nyírségi megyeszékhelyen.
gazdaság
TIM: biológiailag lebomló polimereket fejleszthetnek ki magyar kutatók
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben rögzített célja az egyszer használatos műanyagok kivezetése, ezért segíti az olyan innovatív, biológiailag lebomló polimerek fejlesztését, amelyek alkalmasak lehetnek a kőolajszármazékokból és élelmiszer-alapanyagokból előállított műanyagok részarányának csökkentésére. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatóközpont projektjére három év alatt 2 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Kutatási és Innovációs Alap támogatása révén - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Szigetüzemű energiaellátó rendszerek tervezését támogató kutatások a Pannon Egyetem és a SagemCom együttműködésében
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara a SagemCom Magyarország vezetésével a GINOP-2.2.1-15-2017-00038 (SMARTCity és SMARTVillage technológiák és szolgáltatások fejlesztése a SAGEMComnál, egyetemi együttműködésben) kódszámú pályázat keretében, melynek összköltségvetése 2.378.634.698 Ft, olyan szoftveres rendszereket dolgozott ki, amelyek támogatják a főként megújuló energiát felhasználó, szigetüzemű energiaellátó rendszerek tervezését és optimalizálását.
gazdaság
Ingatlan.com: a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek
A nyaralók piacán továbbra is a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek az ingatlan.com vasárnap közzétett elemzése szerint.
gazdaság
Mol: Magyarországra is megérkezett a kőolaj
Szlovákia után Magyarországra is megérkezett a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül: csütörtök reggelre helyreállt a szállítás - közölte a társaság az MTI-vel.
gazdaság
Hogyan lehet pénzt keresni a TikTok-on 2022-ben: 3 mód a bevételszerzéshez
A TikTok elgondolkodtathat: Hová tűnt az elmúlt egy óra, miközben koreografált tánckihívások, zavarba ejtő illúziók, sminkelős bemutatók, vihogó babák, tréfás viccek és ki tudja, mi minden más mikrovideóit görgetted végig? De akár az is felmerülhet benned, hogyan keresnek pénzt a TikTokosok? És ha te is szeretnéd ezt a vállalkozást folytatni - hogyan lehet nézőkből alkotókká válni? A következők a legismertebb módok:
gazdaság
Turisztikai ügynökség: a júniusi vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előttit
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet - tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
gazdaság
AM: elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
gazdaság
TIM: Magyarország jól teljesít a klímapolitikai vállalásai végrehajtásában
A 2030-ra kitűzött magyar klímacélok akár már 2024-ben, a 2050-es törekvések pedig az évtized végére valóra válthatók - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtöki közleménye szerint Palkovics László tárcavezető az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti workshopján.
gazdaság
Diákhitel Központ: továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2
A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
K&H Bank: két új, speciális támogatást nyújt a Széchenyi kártya program MAX
A Széchenyi kártya program MAX az emelkedő kamatkörnyezethez igazítva, továbbra is kedvező finanszírozást, valamint két új, speciális támogatást is nyújt a kkv szektornak - ismertette a K&H Bank vasárnapi, MTI-nek küldött közleményében.
gazdaság
TIM: minőségi vasúti hálózattal kell összekapcsolni Közép-Európát
A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg a visegrádi államok közlekedési miniszterhelyettesei, államtitkárai pénteken Budapesten - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.
gazdaság
Elektromos kiszállító furgonokat vezetett be a Tesco
Teljesen elektromos meghajtású furgonokat vezetett be házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco; az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja kiszállítani - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
gazdaság
Az idén újra lesz Strandok éjszakája
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 30-án, amikor várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
gazdaság
Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta
Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
Cordia: előrehozott vásárlások jellemezték a fővárosi ingatlanpiacot az első negyedévben
Az első negyedévben az inflációval összefüggő aggodalmak, a zöldhitel-program keretének várható kifutása és az áprilisi választások előtti bizonytalanság előrehozott vásárlásokat generáltak a fővárosi ingatlanpiacon - közölte a Cordia lakóingatlan-fejlesztő pénteken az MTI-vel.
gazdaság
Agrárminisztérium: újabb segítség a fagykár elleni védekezésben
Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
gazdaság
TIM: továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon
Továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel szombaton.
gazdaság
TIM-államtitkár: jövőre hat hosszú hétvége lesz
Jövőre kétszer - húsvétkor és karácsonykor - lesz 4 napos a hétvége, ezen felül négyszer tölthetnek az emberek majd 3 napot pihenéssel, kikapcsolódással - írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
gazdaság
Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja
Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.
gazdaság
Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata "ISTER” nemzetközi projektjének keretében 2022. május 18-án harmadik alkalommal találkoztak a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a helyi és megyei önkormányzat munkatársai és területfejlesztési szakértők, hogy megismerjék a kulturális örökség hasznosításának jó példáit, az európai tematikus utak rendszerét, feltárják a közös fejlesztési lehetőségeket és közös víziót fogalmazzanak meg a római kori örökség és a Via Ister kapcsán.
gazdaság
DiákÉSZ: a diákok nyáron főként a kereskedelemben és a vendéglátásban vállalnak munkát
A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Nagy István: a pálinka igazi hungarikum
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.
gazdaság
K&H: javult a lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben
Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - közölte az MTI-vel a K&H rendszeres reprezentatív felmérése alapján szombaton.
gazdaság
Ovádi: 500 millió forint keretösszegű pályázattal segítik a civil állatvédő szervezeteket
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
gazdaság
Az elsőrendű "A" kategóriába sorolta a magyar Raiffeisen Bankot a Moody's
Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át kedden a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).
gazdaság
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
gazdaság
Magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.

TIM-államtitkár: jövőre hat hosszú hétvége lesz

gazdaság
2022. június 3. 9:30
MTI

Jövőre kétszer - húsvétkor és karácsonykor - lesz 4 napos a hétvége, ezen felül négyszer tölthetnek az emberek majd 3 napot pihenéssel, kikapcsolódással - írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Kiemelte: május 1-én, pünkösdkor, október 23-án és az újévkor is egy-egy hétfővel bővülnek majd a hétvégi szabadnapok.

Jövőre a hosszú hétvégék egyetlen napját sem kell ledolgozni, egynapos "ledolgozós" hétvége nem lesz - ismertette.

A munkanapok rendjét, vagyis azt, hogy az esetlegesen keddre vagy csütörtökre eső ünnepnapok és a hétvége között kiadott szabadnapokat melyik szombaton dolgozzuk le, a TIM állapítja meg - tájékoztatott.

Koncz Zsófia szerint a hosszú hétvégék kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy több időt töltsenek az emberek a szeretteikkel és felfedezzék Magyarország szép helyeit.

További cikkek