Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

gazdaság
Nagy István: a pálinka igazi hungarikum
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.
gazdaság
K&H: javult a lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben
Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - közölte az MTI-vel a K&H rendszeres reprezentatív felmérése alapján szombaton.
gazdaság
Ovádi: 500 millió forint keretösszegű pályázattal segítik a civil állatvédő szervezeteket
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
gazdaság
Az elsőrendű "A" kategóriába sorolta a magyar Raiffeisen Bankot a Moody's
Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át kedden a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).
gazdaság
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
gazdaság
Magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.
gazdaság
Művészeti fesztivált rendez a jegybank
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás címmel hétvégi eseménysorozatot szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture május 7-8-án, majd 14-15-én az MNB Budai Központjában.
gazdaság
Új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást indított a Yettel
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást - közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden.
gazdaság
Elindult a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogató Start program
Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.
gazdaság
KSH: márciusban 4 millió 697 ezer volt a foglalkoztatottak száma
A január-márciusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer volt, 107 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 697 ezer fő volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak márciusi létszám a 29 ezerrel volt több, mint az előző hónapban és 81 ezerrel nőtt egy év alatt.
gazdaság
A fásítás nem csodaszer az éghajlatváltozásra egy elemzés szerint
A fásítás hasznos, de nem csodaszer az éghajlatváltozás ellen, Magyarország jelentős része nem is alkalmas erdőtelepítésre - olvasható az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak szerdán közzétett elemzésében.
belföld
ITM: már több mint száz zöld rendszámos motor fut a hazai utakon
Tavaly augusztus óta kaphatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok; mostanra összesen 113 környezetkímélő járművet helyeztek így forgalomba - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
ITM: idén is lesz TeSzedd! - Már lehet regisztrálni a hulladékgyűjtő akcióra
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.
Biztosítási alkusz: anyagi felelősség terheli az ittasan kerékpározókat
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
Elkezdődött a 176. balatoni hajózási szezon
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
gazdaság
NAV: részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
gazdaság
Szallas.hu: rekord lehet a belföldi turizmusban húsvétkor
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az MTI-vel.
gazdaság
Ingatlan.com: jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt
Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.
gazdaság
Lezajlott a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséhez kapcsolódó informatikai átállás
Lezajlott a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséhez kapcsolódó technikai és informatikai átállás, az MKB Bank szolgáltatásai zavartalanul működnek, és a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az ügyfeleket - közölte a Magyar Bankholding az MTI-vel szerdán.
gazdaság
Mesterséges intelligencia munkacsoport alakult a NAV-nál
A NAV újonnan megalakult Mesterséges Intelligencia Munkacsoportja (MIMCS) az adóhivatal egyedülálló adatvagyonára épülő kutatásokat végez a jövőben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Növelte villanyautókból álló flottáját a GreenGo
Növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól már több mint 400 jármű várja a felhasználókat - közölte a közösségi autómegosztó szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
Az Auchan megszünteti üzleteiben a műanyagzacskót
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
gazdaság
Ma egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank
A terveknek megfelelően halad a Magyar Bankholding tagbankjainak egyesítése: március 31-én éjfélkor megvalósul a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank jogi egyesülése. Az egyesült pénzintézet átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven működik tovább; és az április 2-3-i hétvégén az azonnali fizetési rendszert ütemezetten leállítják - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
Megjelenik Magyarországon az MG autómárka
Megjelenik Magyarországon az MG autómárka, az értékesítés várhatóan az idén a harmadik negyedévben indul - közölte az importőri feladatokat ellátó Duna Motors Disztribúció Kft. az MTI-vel kedden.
gazdaság
KSH-elnökhelyettes: a vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói
A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH elnökhelyettese az MTI-nek kedden.
Hiába érkeznek tömegével, az ukrán munkaerő nem veszélyezteti a magyar munkahelyeket
Irányadó becslések szerint jelenleg 50.000 és 70.000 fő közé tehető a hazánkban dolgozó ukrán nemzetiségű munkavállalók száma. Döntő többségük több éve, azaz jóval a háború kitörése előtt helyezkedett el Magyarországon, elsősorban az építőipar, az elektronika, a feldolgozóipar és a vendéglátás területén. „Hazánkban eddig is szívesen alkalmaztak kárpátaljai magyar, vagy akár ukrán anyanyelvű dolgozókat, ez az igény tehát nem most alakult ki. A cégeket nem a magyar munkavállalók lecserélése motiválja, hanem az együtt foglalkoztatás jellemző, és ez az újonnan érkezők magas számával sem fog megváltozni.” – mondta Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.
Rekord mértékű működési eredményt ért el a német Audi tavaly
Kevesebb kocsit értékesített az Audi tavaly, mint egy évvel korábban, működési eredménye viszont rekordnagyságot ért el.
ITM: újabb rekordot hozhatnak a tavasszal meginduló útfelújítások
Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások az utakon. A kivitelezők az időjárás kedvezőbbre fordulásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint másfélezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok - tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
"A hazai az igazi" szlogennel indította idei kampánysorozatát a Magyar Termék Nonprofit Kft.
"A hazai az igazi" szlogennel indította idei kampánysorozatát a Magyar Termék Nonprofit Kft., hogy felhívja a vásárlók figyelmét a megbízhatóan magyar eredetű termékekre, és ezzel erősítse a tudatos vásárlási szokásokat; a szigorúan ellenőrzött, megbízható termékek védjegyének használatára már több mint 210 cég terméke jogosult - közölte a Kft. az MTI-vel szerdán.
NAV: május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
gazdaság
Jófogás: a munkavállalók 25 százaléka évente vált munkahelyet
A munkavállalók 25 százaléka évente vált munkahelyet, és minden második dolgozó gondolkozik munkahelyváltáson - közölte a Jófogás hirdetési portál csütörtökön az MTI-vel.
belföld
Továbbra is népszerű a távmunka, a cégek azonban alábecsülik a digitalizációval járó adatbiztonsági kockázatokat
Folyamatosan növekszik a nyugat-magyarországi vállalkozások digitális fejlettségi szintje, a cégvezetők nagy részében azonban fel sem merül, hogy cégük kiberbiztonsági támadás áldozatává válhat, a saját adatbiztonsági felkészültségükkel pedig meglepően elégedettek — derült ki az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó Pencloud által végzett felmérésből.

A kamatemelések hónapja: tucatnyi bank változtatott márciusban

2022. március 11. 6:00

Márciusban már egy tucat bank változtatott a jelzáloghitelek kondícióin a money.hu kamattükrének összesítése szerint. Bár a kamatemelkedés egyelőre csak egyes szegmensekben mutatkozik, az MNB irányadó kamatának múlt heti 75 bázispontos emelése után a következő hetekben minden konstrukcióra kiterjedően általánossá válhat.

Ahogy az várható volt, március első hetében eddig már egy tucat bank jelentett be kamatváltozás a jelzáloghiteleknél. Meglepően hat, hogy a piaci kamatozású lakáshitelek esetében az év harmadik hónapjában eddig visszafogott volt a kamatok emelkedése. Ugyanakkor a money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt heti, közel évtizedes csúcsot jelentő, egy lépésben megtett 75 bázispontos kamatemelését aligha tudják szó nélkül hagyni a bankok – főleg, ha a forint árfolyamának védelmében a jegybank az irányadó kamat további emelésére kényszerül a következő napokban.

Termékcsoportokban emelők

Március 1-től a CIB Banknál az 5 és 10 éves Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) kölcsönök kamata 0,15 százalékponttal lett magasabb, a 10 éves MFL kamata így 6,02 százalékról 6,17 százalékra emelkedett. Ezt a kamatot kell megfizetniük a jövőben azoknak az ügyfeleknek is, akiknek kölcsöne (a feltételek nem teljesülése miatt) kikerül az NHP Zöld Otthon Programból.

A K&H Banknál az üzleti feltételű és az MFL konstrukciókban a leggyengébb (K6) ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek kamata emelkedett. Ezek az ügyfelek márciustól 5 éves kamatciklusra 8,09, 10 évre 8,25 százalékon kaphatnak kölcsönt a banknál, míg a 20 évre fix konstrukciók esetében 8,42 százalék a kínált kamat.

Márciustól a lakáshitelek fix kamatozású lakáshitelek kamataihoz nem nyúlt az OTP Bank, ám emelte a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát. Az 5 évre fix törlesztést biztosító konstrukció 15, a 10 és 20 éves fix kamatozású hitelek kamatát 50 bázisponttal emelték, amely okán például a Fix10 szabadfelhasználású jelzáloghitel a felveendő összeg függvényében 8,35-9,76 százalékos kamat mellett érhető el kedvezmények nélkül.

Az Erste Banknál a 6 hónapos BUBOR referenciakamat emelkedése miatt emelkedtek az áthidaló hitelek THM értékei.

Márciustól már a Raiffeisen Bank is kínál 20 évre fix kamatozást biztosító lakáshitelt az ügyfeleinek. Az új futamidőre kínált kölcsön kamatkondíciói megegyeznek a 10, valamint a 15 éves végig fix termékekével, azaz az ügyfelek 7,91-8,88 százalékos kamat mellett biztosíthatják be a fix törlesztőrészletet a futamidő végéig.

Az MKB Bank a Budapest Bankkal a jövő hónapban megvalósuló egyesülés előkészületeként március hónapra felfüggesztette a támogatott konstrukciók - Babaváró, CSOK, NHP Zöld hitel -, valamint a fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítését. Az otthonteremtő hitelek kamata a referenciakamat változás miatt itt is emelkedett.

A Budapest Banknál ugyanakkor március 7. hétfőtől az 5 éves és a végig fix MFL kölcsönök 50, a 10 évre fixált fogyasztóbarát lakáshitelek kamatai 30 bázisponttal emelkedtek. A bank 2-ről 3 millióra emelte a minimálisan igényelhető összeget, s a korábbi 10 helyett immár 12 milliót kell igényelni ahhoz, hogy kedvezőbb kamatot kapjunk. A legjobb kamatot a végig fix konstrukcióban kapjuk, ennek értéke 12 millió forint feletti igénylés esetén 5,99 százalék.

A kamattámogatott hiteleknél nincs megállás, de ez kevésbé az ügyfélnek fáj

A Takarékbanknál az Otthonteremtési hitelek kamattámogatást követő időszakára érvényes Takarék Ötös Otthon hitel kamata 7,09 százalékról 7,59 százalékra emelkedett. A bank a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) esetében a referenciakamatok emelkedését a hitelhez kapcsolt kedvezmények hasonló mértékű emelésével ellensúlyozta, így az összességében az MFL hitelek akciós és kedvezményes kamatai és THM-je nem változott. Ugyanakkor a jogszabály által előírt reprezentatív példák adatai szerint hiába nem változtak a Takarék Ötös, Tízes, Fix15-ös és Fix20-as jelzáloghitelek kamatai és THM-értékei, az MFL termékkel együtt a feltüntetett havi törlesztőrészlet és a teljes visszafizetendő összeg kis mértékben emelkedett.

A Gránit Bank és az UniCredit ebben a hónapban eddig csak a referenciakamat változását vezette át az otthonteremtő hitelek kamataiba, ám ez egyelőre csak az egyre nagyobb összegű kamattámogatást fizető államnak fáj. Az ügyfelek számára a támogatott konstrukciók továbbra is stabil olcsó kamat mellett elérhetőek, amit a folyósításon belüli térnyerésük is jól mutat.

A MagNet Bank csak a változó kamatozású, 6 hónos BUBOR szintjéhez kötött lakáshitelének kamatát emelte, 10,2 százalékról 10,6 százalékra, az 5 évre fixált kölcsön továbbra is 7,4, a 10 évig fix törlesztőrészletet biztosító kölcsön 7,9 százalékos kamat mellett érhető el a MagNet Banknál. A hamarosan a MagNethez kerülő Sopron Banknál a referenciakamatok emelkedése után az otthonteremtő kamattámogatott hitel 1 és 5 éves kamatperiódussal egyaránt 6,68 százalékos Teljes Hiteldíj Mutató (THM) mellett igényelhető.

Személyi hitelek: lassan, de nagyot lépnek

A személyi hitelek piacára továbbra is a lomha mozgás jellemző. Márciusban eddig csak a CIB Bank jelentett be emelést, a változás ott sem mindenkit érint. A bank ugyanis nem a standard kamatot emelte - az továbbra is továbbra is 18,99 százalék -, hanem az egyes díjcsomagokhoz kapcsolt kedvezmény mértékét csökkentette. A munkabér átutalás összegéhez kötött konstrukcióban az alapszintű kamatkedvezmény mértkel 7,5 százalékpontról 6,09 százalékra csökkent, így a fizetendő kamat 11,49 százalékról 141 (!) bázisponttal 12,9 százalékra ugrott. A minimum 250 ezer forintos jövedelmet felmutató AKTIV250 kategóriában a kamatkedvezményének mértékének csökkenésével a kamat 91 bázisponttal 7,99 százalékról 8,9 százalékra nőtt, 7 millió forintot meghaladó kölcsönnél ennél 1 százalékkal kisebb, 7,99 százalékos kamatot kell fizetni, amely 50 bázispontos kamatkedvezmény csökkenést jelent. A 450 ezer forintos nettót felmutató ügyfelek, illetve a Magnifica csomagra jogosultak kedvezményei nem módosultak, így a kamat sem emelkedett.

További cikkek

Raiffeisen: a magyar bank stabil, az orosz piacról sem vonulnak ki
Semmiféle aggodalomra nincs okuk a Raiffeisen Bank ügyfeleinek az ukrajnai helyzettel kapcsolatban. Mind a magyar bank, mind pedig a nemzetközi bankcsoport stabil és jól tőkésített, minden leánybank önfinanszírozó – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban.
K&H: mennyit költöttek a bankkártyások az év végén?
Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.
bank
Az OTP 55 millió euróért vesz bankot Albániában
Az OTP Bank 55 millió euróért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
K&H: tízből két fiatal vár komolyabb fizetésemelést
A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre számítók aránya nagyon alacsony, mindössze 4 százalékos.
bank
Jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál a jegybanki szakértők szerint
Tavaly óta jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál - mondták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi online könyvbemutatójának résztvevői.