Könnyed családi program és életünk legnagyobb kihívása – az evezés mindkettő lehet, bár hosszú út vezet az egyiktől a másikig. A sportág megismerésében Czeglédi Zoltán segítségét kértük, aki többször is teljesítette Európa leghosszabb folyóvízi teljesítménytúráját, az UltraRábát.
Zoltán kerek húsz éve kóstolt bele először az evezésbe, akkor még internet híján a Veszprémi Estben talált rá egy vízi túrára, amire jelentkezett is. Így ismerkedett meg Kele Attilával, aki azóta az ultrasport közismert figurája lett, a neve nemcsak a vízi sportok szerelmeseinek, de a futóknak is ismerős lehet – de erre még később visszatérünk. Az első élmény annyira meghatározó volt, hogy a sport iránt érzett rajongása azóta is tart: rendszeresen evez idehaza és külföldön is.
A zsebünkben az Est helyét azóta átvették az okostelefonok és az internet végtelen tudástára, ahol egy gyors kereséssel találhatunk számos ezzel foglalkozó céget, ha szeretnénk megtenni az első lépéseket – illetve első evezőcsapásokat. A rengeteg lehetőség között olyanok is bőven akadnak, amelyekre az egész családot bátran elvihetjük, az egészen kis gyerekek számára is élvezetes programot jelentenek. Persze fontos, hogy ügyeljünk a biztonságra, és ne csak akkor, amikor gyerekekkel vagyunk: Zoltán szerint a tapasztalt úszóknak is érdemes felvenni a mentőmellényt, mert az a víz felszínén tart minket akkor is, ha egy rosszullét vagy bármilyen más, előre nem látható körülmény miatt erre nem vagyunk képesek magunktól.
A könnyed családi kirándulásokon túl az evezés extrém kihívásokat is tartogathat azoknak, akik erre vágynak – idehaza alighanem az UltraRába jelenti ennek a piramisnak a csúcsát. A teljesítménytúrát a már említett Kele Attila hívta életre, aki többször is teljesítette az UltraBalaton futóversenyt, és szeretett volna hasonló élményt nyújtani a vízi sportok szerelemeseinek is. Így született meg a Rába teljes magyarországi szakaszán, a Szentgotthárd és Győr közötti 215 kilométeren zajló megmérettetés, amit meghatározott szintidő alatt kell teljesíteni (a szintidő maga évről évre változik a vízállástól függően).
Már rajthoz állni sem egyszerű: a szervezők alaposan megszűrik, hogy kit engednek elindulni, hiszen a felkészületlen nevezők számára megannyi veszélyt tartogat a táv. Csak a meghívott, az UltraRábát korábban már teljesítő evezősök vehetnek részt, és azok, akik GPS-adatokkal bizonyíthatóan 20 órán belül teljesítették a Molnaszecsőd – Győr szakaszt a folyón, valamikor a rajt előtti egy év során.
A túra teljesítéséhez sok evezős tapasztalatra, a folyó alapos ismeretére, kiváló fizikai és mentális állapotra van szükség, és még így sem egyszerű feladat – nem is hosszú azoknak a névsora, akik szintidőn belül képesek voltak abszolválni. Zoltán arról számolt be, hogy 35 órányi, lényegében folyamatos evezés után is éppen csak sikerült besiklania a folyó torkolatánál lévő célba az idén 36 órás szintidő lejárta előtt.
A táv minden szakasza más kihívások elé állítja a próbálkozót: a folyó Szentgotthárd és Sárvár között szabályozatlan, vadregényes, kanyargós, az utunkat kidőlt fák keresztezik. Aztán beesteledik, a sötétben csak annyit láthatunk, amennyit a fejlámpánk képes megvilágítani. A természet ilyenkor a legaktívabb: a vízben hódokkal találkozhatunk, a folyóhoz szarvasok, őzek, vaddisznók járnak le inni, akik a sötétben mintha kevésbé illetődnének meg az ember közelségétől. A neheze viszont csak ezután következik: a holtpont hajnalban jön el, az ember fárad, álmosodik, hallucinál. Ezen azonban túl kell lendülni, mert ekkor még mindig majdnem egy napnyi evezés áll előttünk. A hegyvidékről a Kisalföldre érve a folyó sodrása lassul, a táj monotonná válik, fizikailag és mentálisan is nehezebbek az utolsó kilométerek.
A lécet persze mindig lehet egy kicsit magasabbra emelni: Zoltán elárulta, hogy eddig kétszemélyes kenuval teljesítette a távot, de a jövőben szeretné majd egyedül is próbára tenni magát. Az UltraRába atyja, Kele Attila ennél is messzebb ment: idén már másodszor teljesítette SUP-on a több mint kétszáz kilométeres, másfél napig tartó túrát.
Edzés a testnek, jutalom a léleknek
Az evezés egyszerre egy minden izomcsoportot átmozgató edzésforma, természetjárás és akár szellemi gyakorlat is. Hogy ez mennyire így van, arról mi magunk is meggyőződtünk, amikor részt vettünk a Vidra Vízitúra által szervezett kiránduláson Muraszemenye és Tótszerdahely között.
A Mura Ausztriában ered a Keleti-Alpokban, majd négy országot érintve az Őrtiloshoz tartozó Szentmihályhegynél torkollik a Drávába. Több mint négyszázötven kilométeres folyása során természetes határként választja el Szlovéniát Ausztriától és Horvátországtól, illetve Horvátországot Magyarországtól. Túránk során ez utóbbi határszakasz egy részét hajóztuk be olyan felfújható raftcsónakokkal, amik lényegében felboríthatatlanok, így az egészen kis gyerekektől az idősebb, akár mozgásukban korlátozott utasokig mindenki biztonságban érezheti magát. A csónakokat a folyót ismerő, tapasztalt túravezetők irányították, így nekünk nem maradt más dolgunk, mint evezni és élvezni a csodálatos természeti környezetet.
A két ország között ide-oda kanyargó Mura zsong az élettől: a tiszta vízben kisebb-nagyobb halak úszkálnak, rájuk hosszú lábú gázlómadarak vadásznak, akik ugyan biztos távolságból, de kíváncsian figyelik a civilizációból néhány órára kiszakadt embereket. A vidrák mellé kezdenek visszatérni a Magyarországról a XIX. században szinte teljesen eltűnt hódok, de számos rovarnak – például a lenyűgözően kecses, csillogó szárnyú szitakötőknek – is otthont ad a meder és az ártér.
A túra, amin részt vettünk, egy családbarát kirándulás volt, de közben azért megvillantotta az evezésben rejlő számtalan lehetőséget is. A sportot, ami a többi szabadban végzett mozgásformához hasonlóan nemcsak a testet, hanem a lelket is építi. És egyúttal az is kiderült, hogy ezt a huszonegynéhány folyamkilométert sokkal lassabban is megtehettük volna, jobban elmerülve a természetben, rácsodálkozva a minket körülvevő világ apró meglepetéseire, miközben olyan helyekre jutunk el, ahová ember csak nagy ritkán teszi be a lábát.
Schöngrundtner Tamás / Fotó: Vidra Vízitúra