Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

gazdaság
Turisztikai ügynökség: a júniusi vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előttit
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet - tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
gazdaság
AM: elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
gazdaság
TIM: Magyarország jól teljesít a klímapolitikai vállalásai végrehajtásában
A 2030-ra kitűzött magyar klímacélok akár már 2024-ben, a 2050-es törekvések pedig az évtized végére valóra válthatók - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtöki közleménye szerint Palkovics László tárcavezető az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti workshopján.
gazdaság
Diákhitel Központ: továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2
A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
K&H Bank: két új, speciális támogatást nyújt a Széchenyi kártya program MAX
A Széchenyi kártya program MAX az emelkedő kamatkörnyezethez igazítva, továbbra is kedvező finanszírozást, valamint két új, speciális támogatást is nyújt a kkv szektornak - ismertette a K&H Bank vasárnapi, MTI-nek küldött közleményében.
gazdaság
TIM: minőségi vasúti hálózattal kell összekapcsolni Közép-Európát
A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg a visegrádi államok közlekedési miniszterhelyettesei, államtitkárai pénteken Budapesten - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.
gazdaság
Elektromos kiszállító furgonokat vezetett be a Tesco
Teljesen elektromos meghajtású furgonokat vezetett be házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco; az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja kiszállítani - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
gazdaság
Az idén újra lesz Strandok éjszakája
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 30-án, amikor várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
gazdaság
Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta
Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
Cordia: előrehozott vásárlások jellemezték a fővárosi ingatlanpiacot az első negyedévben
Az első negyedévben az inflációval összefüggő aggodalmak, a zöldhitel-program keretének várható kifutása és az áprilisi választások előtti bizonytalanság előrehozott vásárlásokat generáltak a fővárosi ingatlanpiacon - közölte a Cordia lakóingatlan-fejlesztő pénteken az MTI-vel.
gazdaság
Agrárminisztérium: újabb segítség a fagykár elleni védekezésben
Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
gazdaság
TIM: továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon
Továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel szombaton.
gazdaság
TIM-államtitkár: jövőre hat hosszú hétvége lesz
Jövőre kétszer - húsvétkor és karácsonykor - lesz 4 napos a hétvége, ezen felül négyszer tölthetnek az emberek majd 3 napot pihenéssel, kikapcsolódással - írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
gazdaság
Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja
Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.
gazdaság
Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata "ISTER” nemzetközi projektjének keretében 2022. május 18-án harmadik alkalommal találkoztak a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a helyi és megyei önkormányzat munkatársai és területfejlesztési szakértők, hogy megismerjék a kulturális örökség hasznosításának jó példáit, az európai tematikus utak rendszerét, feltárják a közös fejlesztési lehetőségeket és közös víziót fogalmazzanak meg a római kori örökség és a Via Ister kapcsán.
gazdaság
DiákÉSZ: a diákok nyáron főként a kereskedelemben és a vendéglátásban vállalnak munkát
A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Nagy István: a pálinka igazi hungarikum
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.
gazdaság
K&H: javult a lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben
Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - közölte az MTI-vel a K&H rendszeres reprezentatív felmérése alapján szombaton.
gazdaság
Ovádi: 500 millió forint keretösszegű pályázattal segítik a civil állatvédő szervezeteket
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
gazdaság
Az elsőrendű "A" kategóriába sorolta a magyar Raiffeisen Bankot a Moody's
Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át kedden a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).
gazdaság
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
gazdaság
Magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.
gazdaság
Művészeti fesztivált rendez a jegybank
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás címmel hétvégi eseménysorozatot szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture május 7-8-án, majd 14-15-én az MNB Budai Központjában.
gazdaság
Új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást indított a Yettel
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást - közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden.
gazdaság
Elindult a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogató Start program
Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.
gazdaság
KSH: márciusban 4 millió 697 ezer volt a foglalkoztatottak száma
A január-márciusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer volt, 107 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 697 ezer fő volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak márciusi létszám a 29 ezerrel volt több, mint az előző hónapban és 81 ezerrel nőtt egy év alatt.
gazdaság
A fásítás nem csodaszer az éghajlatváltozásra egy elemzés szerint
A fásítás hasznos, de nem csodaszer az éghajlatváltozás ellen, Magyarország jelentős része nem is alkalmas erdőtelepítésre - olvasható az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak szerdán közzétett elemzésében.
belföld
ITM: már több mint száz zöld rendszámos motor fut a hazai utakon
Tavaly augusztus óta kaphatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok; mostanra összesen 113 környezetkímélő járművet helyeztek így forgalomba - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
ITM: idén is lesz TeSzedd! - Már lehet regisztrálni a hulladékgyűjtő akcióra
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.
Biztosítási alkusz: anyagi felelősség terheli az ittasan kerékpározókat
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
Elkezdődött a 176. balatoni hajózási szezon
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
gazdaság
NAV: részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
gazdaság
Szallas.hu: rekord lehet a belföldi turizmusban húsvétkor
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az MTI-vel.

Az ülés az új „dohányzás”

Hullám
2021. szeptember 17. 9:11

Sajnos, ha jobban belegondolunk, sok igazság van a fenti kijelentésben. Nem is vesszük észre, mennyire káros a szervezetünkre az ülő életmód, hogy a nap legnagyobb részében ezt tesszük: ülünk a reggelinél, majd helyet foglalunk a tömegközlekedési eszközökön, vagy autóban, üldögélünk az étkezőben, a kávénk mellett, este a televízió előtt, és még sorolhatnám, hol és mennyiszer ülünk le… A legtöbben munka után edzés helyett fáradtan hazamennek, a kanapéra rogynak, így az ülés otthon is folytatódik. Az emberi szervezet nem erre lett „kitalálva”!

A derékfájás a leggyakoribb munkahelyi ártalom. Az Európai Unióban a munkavállalók közel 40 százaléka végez ülőmunkát, Magyarországon körülbelül egyharmaduk.

A derék- és nyakfájás igen gyakori a fejlett ipari társadalmakban: a népességnek jóval több mint kétharmada szenved legalább életében egyszer vagy visszatérően a mindennapi életet befolyásoló derékfájásban. Elképesztő adat, hogy már a serdülőket is érinti, a leggyakrabban pedig a 35-55 éves korúakkal fordul elő. A számítógéppel végzett munka miatt vált egyre gyakoribbá a nyaki fájdalom is.

Mi mindennek az oka?

SAID: Specifikus Adaptáció a Beérkező Igénybevételhez

A SAID alapelv egészen egyszerűen azt fogalmazza meg, hogy a test hihetetlenül gyorsan kezd el alkalmazkodni minden terheléshez, és a test mindig abban próbál meg javulni, amit éppen csinálsz, az eredményt pedig mi magunk befolyásoljuk.
Az adaptáció folyamatos, állandó, és akkor is megtörténik, amikor nem akarod.
Ha napi 8-10 órát ülsz, adaptáció történik. Nem feltétlenül olyan adaptáció, amilyet szeretnél, de megtörténik. És ha az ülést gyakorlod napi 8 órán át, találd ki miben leszel jó? Nos igen – az ülésben. Az izomzatunk adaptálódik ehhez, és hol megrövidül, hol megnyúlik, az egyensúly felborul, ami később problémákhoz vezet!

Ahogy a láb- és a farizmok, úgy a csípő, a hát és a gerinc is megszenvedi, ha valaki tartós ülőmunkát végez. Bármilyen meglepő, a tartós ülés jobban megterheli a csípőt és a gerincet, mint a tartós állás: utóbbihoz képest a legalsó porckorongra ötször akkora terhelést ró. Különösen igaz ez akkor, ha valaki helytelenül, görnyedten ül. Ez pedig hosszabb távon olyan mozgásszervi betegségekhez vezethet, mint a porckorongsérv vagy a meszesedés.

Általános tapasztalat továbbá, hogy az irodai munka jelentősen növeli az elhízás esélyét, és ezt az összefüggést objektív kutatások is alátámasztják. Ennek hátterében elsősorban a mozgáshiány és a tartós ülőmunka áll.
Az elhízás nem csupán esztétikai probléma. A súlygyarapodás sokféle betegség előszobája lehet az inzulinrezisztenciától a cukorbetegségen át a szív- és érrendszeri panaszokig. A túlsúly ráadásul rontja az esetleg már meglévő mozgásszervi panaszokat is.

Az ülő életmód közismerten elsődleges rizikófaktora az elhízás mellett a metabolikus szindrómának; ezek közvetve növelik a szív- és érrendszeri betegségek, sőt a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is.

Az ülőmunka okozta egészségügyi károk viszont kis erőfeszítéssel megelőzhetőek. Már napi egy óra mozgás elég ahhoz, hogy kompenzálja az ülőmunka okozta problémákat. Erre tehát mindenképpen érdemes időt szakítani. Már azzal is javíthatunk az egészségünkön, ha nem autóval, hanem gyalog megyünk a gyerekekért iskolába, vagy ha minden nap beiktatunk egy félórás sétát munka előtt és munka után.

Veszprémben kifejezetten ülőmunkát végzőknek indult egy ingyenes edzésprogram Irodai Detox néven! Jelentkezz és hozd formába magad!

Pribék István
Kettlebell edző
https://www.facebook.com/kettlebellemotion

Fotó: Freepik

További cikkek

Hullám
Cukor vagy nem cukor: ez itt a kérdés
Sokszor gondolkozom azon, hogy az emberek tisztában vannak-e vele, hogy mennyi cukrot esznek, egy-egy dietetikai tanácsadás alkalmával kiderül, hogy legtöbbünknek fogalma sincs. Az a legjellemzőbb, hogy törekednek az emberek arra, hogy kevesebb cukrot fogyasszanak, de még így is nagyon sok, amit egy átlag ember eszik.
Hullám
Miért fontos a helyes légzés?
„Amíg lélegzet járja át a testet, addig élet van benne. Ha a lélegzet távozik, távozik az élet is. Ezért tehát szabályozd a légzést.” (Hatha jóga pradipika II.3.)
Hullám
Irány a szabad levegő!
A nyár elején járunk, nincs is ennél alkalmasabb évszak arra, hogy a négy fal közül kiköltözzünk a szabadba, már ami a testmozgást illeti.
Hullám
Az omega 3 zsírsavak szerepe a daganatos megbetegedések megelőzésében
Az omega 3 zsírsavnak három fő típusa van, az ALA, az EPA és a DHA. Az omega-3 zsírsavak egészségre gyakorolt jótékony hatását az egész életciklus során számos tudományos eredmény támasztja alá.
Hullám
A jóga hatása a depresszióra
Az évszakok váltakozásával, amint az éjszakák hosszabbakká válnak, gyakran visszahúzódunk, begubózunk, ami a kedélyállapotunkra is rányomja a bélyegét. Vagy így vagy úgy, mindenki reagál a rövidebb nappalok, kevesebb napfény és hosszan tartó sötétség megjelenésére. Melankolikusabbá válunk, egyre inkább befelé fordulunk. Ezt a lelkiállapotot az évszakok változása mellett a körülöttünk vagy a világban zajló események, történések is kiválthatják. Úrrá lehet rajtunk egy szorongásos, szomorúsággal telített, reményvesztett állapot, amelyben a nehézségek vagy az élet eseményei leküzdhetetlennek tűnnek.