A veszprémi vár falaiból nem nőnek ki gótikus tornyok, nem veszi körbe a középkori várakra jellemző vizesárok és az ostromok nyomai sem látszódnak már a falain. A külsőségek ellenére mégis egy olyan koremlék ékelődik be Veszprém belvárosába, ami dicső időszakok mellett megtapasztalta a pusztító vérontást is a történelem során. A veszprémi vár története akkor kezdődik, amikor híre-hamva sem volt még a kereszténységnek.
Beszprim. Ez volt a neve Géza fejedelem unokájának és vélhetően a mai Veszprém is utána kapta a nevét. Nem légből kapott ez az elmélet, hiszen a környék a X. században a magyar fejedelmi törzs szálláshelye volt. Több településnév, vagy városrész pedig a mai napig őrzi a leszármazottak neveit: Jutas, Fajsz, Nemesszalók.
Amikor Szent István királyunk Veszprém mellett legyőzte Koppány hadait az ezredfordulón, a veszprémi vár már létezhetett. Legalábbis erre engednek következtetni a honfoglalás korából származó emlékek, valamint a vár stratégiailag fontos elhelyezkedése. Ide menekült például Sarolta is, Géza fejedelem özvegye, miután férje halála után Koppány erőszakkal feleségül akarta venni a szokásjog szerint.
A valódi történelme mégsem a honfoglaló magyarokkal kezdődött. Leletek bizonyítják, hogy az újkőkor idején egy település már létezett a hegy tetején, a bronzkorban pedig földvár állt ugyanitt. Meglepő ezután, de a római korból nem találtak a régészek emlékeket ezen a helyen, nem úgy, mint a honfoglalás idejéből, valamint a már említett államalapítás korából.
Veszprém felívelése egyértelműen Szent István uralkodásának idejétől kezdődik, ő volt, aki várispánságot és püspökséget alapított itt. A történelmi tényekkel alátámasztott monda szerint pedig felesége, Gizella királyné rendkívüli módon szeretette Veszprémet, innen eredeztethető Veszprém a „Királynék városa” jelzője is.
Az Árpád-házi királyok alatt megerősödött a hatalmi, egyházi és gazdasági szerepe, a várispánság és püspökség mellett királyi birtokközpontként és piacként is funkcionált.
Veszprém várát akár a budaihoz is lehetne hasonlítani, már ami a várfalon belüli épületek funkcióját illeti. Lőrésekkel ellátott várkapu és felvonóhíd is őrizte a belső várparancsnokságot, templomokat és lakóépületeket. Ez a védelmi rendszer segített abban, hogy az 1241-42-es tatárjárás elől megmeneküljenek a környékbeli emberek, akiknek a vár adott menedéket.
Bár a tatárok ellen védelmet biztosított, a mongol seregek kivonulása után az ország belviszályainak pusztítását kellett elviselnie Veszprémnek. 1276-ban Csák Péter, az ország nádora és bírája megszállta a várat, majd kirablása után porig égette, amiben odaveszett a káptalani iskola a híres könyvtárjával együtt.
IV. Béla királyunk így írt erről az eseményről:
„Emberemlékezet óta ehhez hasonló gonoszság az országban nem történt.”
A következő évtizedekben ismét fejlődésnek indult a veszprémi vár, Károly Róbert, majd Mátyás király uralkodása alatt is jelentős építkezések zajlottak, valamint a kor követelményei szerint modernizálták a védőfalakat is.
A mohácsi vész után volt olyan időszak, amikor évente, vagy még sűrűbben változott az, hogy ki uralja Veszprémet. Végül 1552-ben Ali pasa 10 napos ostrom után elfoglalta, és rögtön ezután elkezdte kijavítani a korábbi harcokban megrongálódott épületeket. Nem sokáig tartott ez a felívelő időszak, hiszen 1557-ben ismét tűzvész pusztított Veszprémben, amelyben leégett a székesegyház is. Ezután ismét kézről kézre járt a veszprémi vár uralma, töröktől magyarhoz, magyartól osztrákhoz.
1702-ben I. Lipót parancsba adta a vár lerombolását. Ezt először a Rákóczi-szabadságharc megakadályozta, végül így is elérte a végzet és 1704-ben Heister generális csapatai felgyújtották a várat.
A veszprémi vár mégsem tűnt el a térképről, 1723-ban rendeletben rögzítették végvári jellegét, ezáltal kiváltságos jogait. A XVIII. században ismét építkezések zajlottak, többek közt ekkor állították helyre a Püspöki Palotát is, valamint számos lakóház, templom és a vár mai arculatát is meghatározó épület született meg. A vár egyik jellegzetes tornya, a Tűztorony is ezekben az időkben kapta meg azt a funkciót, amit nevében is hordoz: innen figyelték a városban fellobbanó tűzfészkeket, hogy mielőbb elkezdhessék az oltást és ne történjen katasztrófa.
A XIX. és XX. században egy érdekes urbanisztikai jelenség zajlott le Veszprémben, amely során a vár folyamatosan elvesztette gazdasági és közigazgatási funkcióját, ezek egyre inkább az óváros felé, majd később a Kossuth utcára helyeződtek át. A II. világháború pusztításai szerencsésen elkerülték az épületegyüttest, ez pedig lehetővé tette azt, hogy ugyan lassan, de a XX. század végétől és a XXI. század elejétől ismét grandiózus tervek fogalmazódjanak meg a vár épületegyüttesének új, elsősorban turisztikai és vallási célú hasznosítására.
Verancsics Faustus rövid ideig (1579-1582) volt veszprémi várkapitány, emlékét mégis bronztábla őrzi a Hősök kapuja bejáratánál. A dalmát származású humanista híres kortársához, Leonardo da Vincihez hasonlóan számos találmánynak és a középkorban újszerűnek számító műszaki eszköz tervét vetette papírra. Többek közt a szélturbina, mezőgazdasági és szállító gépek tervét, vagy modern hadászati eszközök megoldásait. Mégis az egyik legismertebb ötlete egy korabeli ejtőernyő vázlata volt, amelynek rajza alá azt írta: „repülő ember”.
Hajas Bálint / Fotó: Fortepan, Kovács Bálint