A kultúra harcmezején vállalt tábornoki szerepet, a taktikáját pedig a párbeszédre építi. Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos, akivel irodalomról, zenéről, évszázados kultúrvitákról és a magyar kitörési lehetőségekről is beszélgettünk.
Egy veszprémi filozófus mondta nem is olyan régen, hogy ha valóban meg akarod határozni magad, akkor válaszolj arra a kérdésre: mi az, amit akkor is csinálsz, ha az egyáltalán nem kifizetődő, nincs belőle semmilyen hasznod, de jól érzed magad benne. Ilyen megközelítésből Demeter Szilárd kicsoda?
Amit valóban szerelemből és hobbiból csinálok, az a zenélés és a szépirodalom. Tehát ezek szerint rockzenész és író vagyok. Sokszor mondom, hogy én valójában zenész szeretnék lenni, csak nem hagyják. Amikor eljutok oda, hogy elég pénzt keresek egyéb tevékenységeimmel, hogy felszabadítsam a szabadidőmet, akkor mindig megtalál egy új feladat. Így lettem a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, most pedig a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos.
Úgy hangzik, mint egy modern kori polihisztor.
Filozófiából van diplomám és úgy tartják, hogy a filozófusok mindenhez (is) értenek. Ez esetemben annyit jelent, hogy Jolly Jokerként bevethető vagyok több területen is.
Mennyire volt tudatos ennek az életpályának az építése? Amikor a kolozsvári egyetemen kellett elviselnie a szó szerinti értelemben vett pofonokat, gondolt-e arra, hogy egyszer a magyarországi vezető értelmiségiek közé sorolják majd?
Egyáltalán nem volt tudatos. 2014-ig el sem tudtam képzelni, hogy valaha elköltözöm Erdélyből, még időszakosan sem. 110%-ban székely vagyok, Székelyföld a szülőföldem, ott érzem magam otthon. Az elmúlt tíz évben azonban megváltozott a mentális térképem, most már Kárpát-haza létezik a fejemben. Én mindig igyekszem tartalmasan élni az életemet és az adott korszak kihívásainak, az adott helyen maximálisan megfelelni.
Mint irodalmárt kérdezem, a mostani kulturális korszakunk miért különbözik ennyire a száz évvel ezelőttitől, például a nyugatos nemzedéktől, ami az egyik fénykora volt a magyar irodalomnak? Manapság a megosztottság szinte tapintható.
A magyar írótársadalom, de az egész magyar kultúra megosztottsága nem új keletű, a reformkor óta jelen van a társadalmunkban. A legnagyobb különbség viszont az, hogy amíg akkoriban létezett egy közös premissza, egy közös nemzeti minimum, ma ez nincs jelen.
Abban akkor mindenki egyetértett, hogy a magyar kultúra egy önérték, egy védendő érték, ami a miénk. Ez teremti meg az identitásunkat. Ma a progresszív oldal erről a kérdésről levált. Nem a nemzeti identitás, hanem különböző kulturális irányvonalak alapján szerveződnek ezek a művészeti csoportok. Ezért identitáspolitikai harcok folynak, mintsem kultúrharc-küzdelmek.
Ki lehet ebből maradni egyáltalán?
Ki lehet, de annak ára van. Lehet akármennyire jó író valaki, a teljesítményét így nem fogják elismerni. A különböző szekértáborok nem fognak tudomást venni róla. Aki állandóan középen áll, az nem kap elismerő kritikát, vagy díjakat, nem fogják futtatni a különböző marketing gépezetek. Ha az emberben akkora a szenvedély az írás iránt, hogy neki az a fontosabb, mint a hírnév, akkor ezt az árat hajlandó megfizetni. Persze lehet, hogy így is megérkezik előbb-utóbb az elismerés. A legjobb példa erre Kertész Imre. Róla, miután a 70-es években megírta a Sorstalanságot, még nagyon kevesen beszéltek. Később, amikor a művével megnyerte a Nobel-díjat, kénytelenek voltak beemelni a kánonba, mégiscsak az egyetlen magyar Nobel-díjas írónk. De ő továbbra is autonóm és autoriter, szellemileg szabad maradt, aki kényelmetlen dolgokat mondott minden oldal számára, ezért egyik tábor sem tudta bekebelezni.
Meglehetősen vékony jégnek tűnik ez a pálya. Egy első kéziratos írónak milyen kilátásai vannak? Mit tanácsol neki?
Nem kell rögtön világhírnévre törekedni. Az irodalom egy hosszútávfutás. Ha íróként, vagy költőként egyből kötetet ad ki valaki, be kell áraznia magát, el kell fogadnia, hogy az először nem lesz tökéletes, a kezdő kötetek összes hibáit tartalmazza majd. Abból lesz csak író, aki tíz év múlva is ugyanolyan lelkesedéssel ír, mint egy évtizeddel azelőtt. A legfontosabb, saját tapasztalatomból kiindulva, hogy az író saját életét élje. Ne akarjon megfelelni a különböző kánonoknak, szerepeknek. Akkor lesz csak hiteles a karaktere, és így tudja hitelesen közvetíteni a gondolatait.
Van még közvetítő ereje a kultúrának?
Csak a kultúrának van közvetítő ereje. A magyarok esetében pedig kifejezetten az irodalomnak.
Mi nem vagyunk egy filozófus népség, nem szeretjük a logikai láncolatokon felépülő világképeket. Mi elmeséljük a történeteket, és versekben, zenékben értjük meg a világot. A mi metafizikánk költeményekben és zeneszámokban van megfogalmazva.
Ezért is fontos, hogy ne tömegtermékként gondoljunk azokra a kulturális elemekre, amelyekben élünk. Nagyon jó dolog, hogy van nekünk Lisztünk és Bartókunk, de nagyon kevesen hallgatjuk ma már őket. Az lenne a fontos, hogy amit hallgatunk és olvasunk, az rólunk szóljon. Nem a globális ipar ellen beszélek, de lehetőleg, amit magunknak csinálunk, ahhoz tegyük hozzá a saját termékeinket is. Pontosabban a saját megfejtéseinket is.
Az Európa Kulturális Főváros projekt lényege pont ez, hogy a kultúrán keresztül fogalmaz meg terület- és közösségfejlesztési projekteket. Ön szerint reális ez a mai világban?
Balatonfüred ebből nőtte ki magát. Évtizedek óta invesztálnak a különböző kulturális fejlesztésekbe, ezért ma már sokkal több, mint egy átlagos Balaton-parti üdülőváros. Az EKF-nek pedig az az erőssége, hogy nem kizárólag Veszprémben, hanem Balaton-felvidékben gondolkodik. Szerintem nem a 2023-as év lesz a kérdéses, hogy meg tudja-e Veszprém ugrani ezt a lécet, mert meg tudja. Sokkal inkább az, hogy utána öt, vagy tíz év múlva milyen lesz a térség szellemisége. Mi most egyfajta Noé bárkája vagyunk, meg tudjuk mutatni, hogy melyek azok a kulturális szervezőelemek, amelyek az elmúlt 2000 évben naggyá tették ezt a nyugati civilizációt. A kulcs abban rejlik, hogy a következő évtizedekben is fel tudjuk-e mutatni, meg tudjuk-e őrizni a maga szerethető, akár kistérségi módján azt, hogy mi igenis ezen értékek mentén éljük az életünket.
Beszéljünk kicsit az aktuális kihívásokról is. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként és a könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztosként is azt a feladatot kapta, hogy reformálja meg a kultúra ezen ágait. Mely területeken a legégetőbb a beavatkozás?
A zenére és az irodalomra is igaz, hogy beszűkült a piaca. Nagyon erős monopolhelyzetek alakultak ki, ez pedig nem teremti meg az egészséges versenyhelyzetet. Ez hosszabb távon óhatatlanul is egy lefelé tartó spirált eredményez majd. Kevesek által bejátszott térről beszélünk, akiket még kevesebbek választanak ki és futtatnak fel. Ez óhatatlanul ahhoz fog vezetni, hogy az irodalmunk, vagy a könnyűzenei kultúránk ellaposodik, hiszen páran meghatározzák, hogy csak ezt lehet eladni, akkor a művészek ezt fogják csinálni, a magyarok pedig ezt fogják megvenni, hiszen nincs más. Ezért először szélesíteni kell a kultúra nyomtávját. A tehetséggondozásra kell építeni és lehetőséget adni a fiataloknak, hogy megmutathassák magukat. A végeredmény egy exportképes termék lehet, amire kíváncsiak lehetnek külföldön is. Nem azt kell csinálni, amit Franciaországban, az USA-ban, vagy Nagy-Britanniában művelnek, hanem felépíteni egy saját arculatot, ahol saját, felismerhető karakterek alapján növi ki magát a könnyűzenei ipar. Olyan termékeket adjunk el, ami más, mint az összes többi. Ez lehet a versenyelőnyünk.
Tehát jelenleg másolunk csak?
Többségében igen. Önmagában ez nem probléma, hiszen a rock ’n’ roll sem egy ősmagyar műfaj, nem baj az, ha a globális formai megoldásokhoz ragaszkodunk. Csak azt látjuk, hogy, amíg skandináv metálról, vagy brit popról beszélnek az emberek, addig a magyar megfelelőikről nem. Pedig ezekbe bele lehetne vinni azokat a nemzeti karakterjegyeket, amitől sajátossá válna, másrészről pedig azt a pozíciót, ahonnan nézünk a világra. Az, hogy a Kárpát-medence közepéről nézzük a világot, sajátos látásmódot eredményez.
Pozitív példaként Lovasi Andrást szoktam felhozni, az ő világa egy sajátos közép-európai melankolikus világ, ami egyértelműen felismerhető.
Önt, ha a politikai térben kell elhelyezni, egyértelműen jobboldali jelvénnyel látják el, mégis időről időre hallani arról, hogy jegyzetten a baloldali művészvilág képviselőivel is leül egy asztalhoz. Ez nem ritka a magyar közéletben.
A legbutább hozzáállás az, ha nem állunk szóba egymással. Én vállalom, hogy deklaráltan jobboldali vagyok, viszont ezt szabad akaratomból, a saját értékvilágom alapján mondom. Azt viszont, aki nem úgy gondolkodik, ahogy én, csak emiatt sohasem zárnám ki a párbeszédből. Sőt, a magyar kultúra akkor lesz erős, ha mindenki beletartozik, én pedig egész magyar kultúrában gondolkodom. Egyetlen egy feltételem van, hogy az a művész, akit nekem komolyan kell vennem, ő is abban legyen érdekelt, hogy száz év múlva az ő művészetét majd magyarul akarják kielemezni. Egyszerűbben megfogalmazva, nemzeti kultúrában gondolkodjon. Ez az a nemzeti minimum, ami száz évvel ezelőtt még megvolt.
Ezzel a nyitott szellemiséggel ki lenne az a zenész, illetve irodalmi szereplő, akivel szívesen leülne egy asztalhoz, de még nem volt rá lehetősége?
Zenészek közül Hobóval szívesen elbeszélgetnék egyszer, talán valamikor sor is kerülhet rá. Az irodalom szempontjából szerencsés helyzetben vagyok, mert akikkel szeretnék, azokkal tudok találkozni és vitatkozni is akár. Ha valakit mégis mondanom kell, akkor Karinthy Frigyes lenne, bár vele már nem lesz lehetőségem találkozni.
Demeter Szilárd író, filozófus, politikai elemző és zenész 1976-ban született Székelyudvarhelyen. Írói álneve: Tempetőfi. Filozófus diplomáját 1995-ben szerezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Több egyetemi és kulturális folyóiratnak volt a szerkesztője. 2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott Brüsszelben, előbb, mint sajtófőnök, később, mint irodavezető. 2012 tavaszán a helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Néppárt kreatív kampányfőnökeként is tevékenykedett.
2014-ben Magyarországon, a budapesti Századvég Alapítvány kutató-elemzője lett. Részt vett 2015-ben a budapesti Előretolt Helyőrség Íróakadémia alapításában. 2018 decemberében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere megbízta a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával, majd 2019. február 1-től véglegesen is kinevezték a posztra. Emellett 2019 augusztusában miniszteri biztos lett, 2019. december 31-ig. Ebben a minőségében „a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért” volt felelős. Ezt a kinevezést 2020. január 1-jétől 2021. december 31-éig meghosszabbították.
2020. júniusától „a magyar könnyűzene megújításáért” felelős miniszteri biztos. Demeter Szilárd szabadidejében a Loyal nevű zenekar basszusgitárosaként lép fel.
Hajas Bálint / Fotó: Domján Attila, OrrdogRobi (Robert Szalai)