A magyar emlékezetpolitika egyik legbátrabb és leghatásosabb intézménye működik Várpalotán immáron 16 éve. A Trianon Múzeum nem burkolózik a nemzetgyászba, de kendőzetlenül tárja fel a békediktátum okait és hatásait. Trianon 100. évfordulóján a Zichy-kastélyban működő intézmény is jelentős fejlesztésen esik át, miközben megőrzi és erősíti eredeti küldetését.
Trianon. Egyike azon fogalmaknak, amelyek eredeti jelentésén túl – azaz a versailles-i palota melletti kisebb kastély, ahová XIV. Lajos király vonulhatott vissza az udvari fáradalmak elől – a magyarság számára az elmúlt 1000 év egyik, ha nem a legfájdalmasabb eseményére emlékeztet. Trianont olyan fogalmakkal lehet egy lapon emlegetni, mint például „Mohács”, „a Tatárjárás”, „1848”, vagy éppen ’56. Ezek egyike sem szorul különösebb magyarázatra, a magyar közgondolkodásban minden elemi iskolát végzett ember ismeri, hogy ezek a történelmi események hogyan hatottak az országra, hogyan nehezítették meg Magyarország sorsát. Viszont, amíg a felsorolt események mindegyikében a magyarság fegyveres összecsapásban maradt alul, addig Trianon esetében a diplomácia aratott győzelmet Magyarország felett, a fegyverletétel pedig nem a harctéren történt meg, hanem egy díszes kastély márványtermében, öltönyös politikusok között.
Ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy Trianon kapcsán számos értelmezési keret született a békeszerződés, vagy inkább békediktátum kapcsán.
Egyetemes igazságot nehéz teremteni, talán nem is lehet, ugyanakkor a tényeket és az azok mögött megbúvó folyamatokat már fel lehet tárni, illetve be lehet mutatni szélesebb körben is, ebből pedig merítkezni is lehet a jövőben.
Ezt a célt tűzte a zászlajára a várpalotai Trianon Múzeum, az egykori Zichy-kastély falain belül, amely az ország első és egyetlen olyan intézménye, amely kifejezetten a magyar történelem ezen sötét korszakát és a mögötte megbúvó folyamatokat hivatott feltárni.
Intézményes formában 2004 óta létezik a Trianon Múzeum, és még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a tárlaton pusztán Nagy-Magyarország térképek és a közepükön a trianoni határokkal jelölt jelenleg is érvényes országhatárok láthatóak, akkor az elején ki kell emelni, hogy a Trianon Múzeum ennél sokkal mélyebb betekintést enged az 1920-as események hátterébe, a szereplők megismertetésébe. Ahogy dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány elnöke és az intézmény igazgatója megfogalmazta:
a kiállítás nem fél hatásos lenni.
A berendezett arcképcsarnok a Trianonért felelős európai politikusok portréjával, a korabeli dokumentumok, demográfiai és más aspektusból megrajzolt Magyarország-térképek hatásosan és kézzelfoghatóan adják át mindazt, amit Magyarország ezen tragikus eseményéről tudni érdemes, illetve tudni kell.
A Trianon Múzeum mégsem borul nemzetgyászba. Nem az önostorozás és kizárólag a döntésért felelős egykori politikusok idézőjeles „ítélkező helye”. Ennél a XXI. században sokkal jelentősebb küldetése van. A magyar emlékezetpolitika egyik legbátrabb és legfontosabb intézménye, amely egy megtörtént és megváltoztathatatlan tragikus történelmi eseményt próbálja inverz módon megragadni aszerint, hogy közigazgatási országhatárokon túlmutatva erősítse az anyaországi és a külhoni magyarok összetartását. Mindenekelőtt a fejekben, a közvélekedésben. Ezért nem is meglepő, hogy számos osztálykirándulásnak a programeleme a múzeumlátogatás, amely célcsoportra, tehát a fiatal generáció tagjaira különösen nagy hangsúlyt fektetnek. Emellett egyszerű, ám annál beszédesebb döntése a múzeum vezetésének, hogy a határon túlról érkező magyarok számára ingyenessé tették a kiállítás látogatását.
Enélkül az unikális múzeum nélkül ma valószínűleg másképp beszélnénk a külhoni magyarokról és a kárpát-medencei magyar integráció esélyeiről –
vallja a múzeum igazgatója.
Trianon kapcsán időről időre felmerül a revízió kérdésköre is, bár ezek legtöbbször megmaradnak baráti borozgatások beszédtémájának. A múzeum igazgatója sem gondolja úgy, hogy 2020-ban ennek realitása lenne, kiváltképp azért, mert a határok lebomlásával gyakorlatilag úgy kelhetünk át például Szlovákiába, mintha Veszprémből utaznánk Kaposvárra. A történész végzettségű igazgató úgy véli, hogy az I. világháború után még lett volna esélye Magyarországnak megőrizni eredeti határait, de legalábbis elkerülni a trianoni csonkítás ilyen mértékét. Ez kudarcba fulladt az aláíráskor, majd aktualitását tekintve 1925-ben, majd 1940-ben került újra terítékre, de tartós eredmény akkor sem született, ma pedig már nem lehet reális követelés a területek visszacsatolása. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy el is kell szigetelődni a külhoni magyaroktól, bármekkora rombolást is végzett a trianoni döntés lélektani értelemben véve is.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy 100 évvel a szerződés aláírása után már időszerű lenne szakítani a saját nemzeti közhelyeinkkel, kilépni abból a véleménybuborékból, amelyben élünk.
Az igazgató úgy véli, hogy az egyetlen járható út az, ha magunk mögött hagyjuk mindazt, ami 100 évig nem hozott eredményt, és a jövőben a közösség erejében rejlő kiaknázatlan lehetőségek felé fordulunk.
Persze, amikor a határon túli magyarság hídszerepéről beszélünk, nem dughatjuk homokba a fejünket és el kell fogadni, hogy a külhoni magyarokkal való képletes híd építésénél meg kell küzdeni komoly politikai, gazdasági és lélektani kihívásokkal is. A folyamatos védekező szerepkör, amit fel kell venniük, megnehezíti az anyaországgal és az itt élő magyarokkal való kapcsolat erősítését.
A megoldás, vagyis egyelőre inkább a helyesnek látszó út az, ha részletesen megismerjük a trianoni döntés hátterét, annak igazságtalanságát, de mindezt a XXI. századi nemzetközi politika szemüvegén keresztül tegyük, akkor van esély arra, hogy lassan, de pozitív és építkező irányba mozduljunk el.
A Zichy-kastélyt a grófi család 1722-1725 között építtette barokk stílusban, kápolnáját 1727-ben szentelték fel. 1853-ban Waldstein János tulajdonába került házasság révén, aki egyébként Széchenyi István szűkebb baráti köréhez tartozott. A kastélyban számos szellemi és tárgyi értéket gyűjtöttek össze, természetrajzi, érem- és régiséggyűjtemény is volt akkoriban Várpalotán. 1860-ban az épület leégett, amit Ybl Miklós tervei alapján építettek újjá 1863-ban, ekkor kapta meg a ma is látható romantikus díszítőelemeket a homlokzatán. Később a kastély gróf Sztáray, majd ismét Zichy, végül gróf Witzleben família tulajdonába került, 1913-ban pedig a Magyar Honvédkincstár vásárolta meg.
A Trianon Múzeumnak 2004 óta ad otthont az illusztris épület, amelyben 2020-ban fennállása óta a legnagyobb felújítási program indult el. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen közel félmilliárd forintból újul meg az infrastruktúra, valamint a kiállítótér is. Dr. Szabó Pál Csaba idén májusban az ünnepélyes alapkőletételen úgy fogalmazott: a jövőnek megőrzött, felújított, rendezett környezetű épületben olyan különleges kiállítóhely jön létre, amely modern látásmódjával, innovatív tartalmi, technikai elemeivel, szolgáltatásaival nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét, és kuriózumnak számít a hazai kiállítóhelyek között.
Hajas Bálint / Fotó: Domján Attila, Trianon Múzeum