Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

gazdaság
Nagy István: a pálinka igazi hungarikum
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.
gazdaság
K&H: javult a lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben
Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - közölte az MTI-vel a K&H rendszeres reprezentatív felmérése alapján szombaton.
gazdaság
Ovádi: 500 millió forint keretösszegű pályázattal segítik a civil állatvédő szervezeteket
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
gazdaság
Az elsőrendű "A" kategóriába sorolta a magyar Raiffeisen Bankot a Moody's
Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át kedden a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).
gazdaság
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
gazdaság
Magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.
gazdaság
Művészeti fesztivált rendez a jegybank
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás címmel hétvégi eseménysorozatot szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture május 7-8-án, majd 14-15-én az MNB Budai Központjában.
gazdaság
Új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást indított a Yettel
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást - közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden.
gazdaság
Elindult a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogató Start program
Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.
gazdaság
KSH: márciusban 4 millió 697 ezer volt a foglalkoztatottak száma
A január-márciusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer volt, 107 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 697 ezer fő volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak márciusi létszám a 29 ezerrel volt több, mint az előző hónapban és 81 ezerrel nőtt egy év alatt.
gazdaság
A fásítás nem csodaszer az éghajlatváltozásra egy elemzés szerint
A fásítás hasznos, de nem csodaszer az éghajlatváltozás ellen, Magyarország jelentős része nem is alkalmas erdőtelepítésre - olvasható az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak szerdán közzétett elemzésében.
belföld
ITM: már több mint száz zöld rendszámos motor fut a hazai utakon
Tavaly augusztus óta kaphatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok; mostanra összesen 113 környezetkímélő járművet helyeztek így forgalomba - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
ITM: idén is lesz TeSzedd! - Már lehet regisztrálni a hulladékgyűjtő akcióra
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.
Biztosítási alkusz: anyagi felelősség terheli az ittasan kerékpározókat
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
Elkezdődött a 176. balatoni hajózási szezon
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
gazdaság
NAV: részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
gazdaság
Szallas.hu: rekord lehet a belföldi turizmusban húsvétkor
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az MTI-vel.
gazdaság
Ingatlan.com: jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt
Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.
gazdaság
Lezajlott a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséhez kapcsolódó informatikai átállás
Lezajlott a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséhez kapcsolódó technikai és informatikai átállás, az MKB Bank szolgáltatásai zavartalanul működnek, és a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az ügyfeleket - közölte a Magyar Bankholding az MTI-vel szerdán.
gazdaság
Mesterséges intelligencia munkacsoport alakult a NAV-nál
A NAV újonnan megalakult Mesterséges Intelligencia Munkacsoportja (MIMCS) az adóhivatal egyedülálló adatvagyonára épülő kutatásokat végez a jövőben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Növelte villanyautókból álló flottáját a GreenGo
Növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól már több mint 400 jármű várja a felhasználókat - közölte a közösségi autómegosztó szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
Az Auchan megszünteti üzleteiben a műanyagzacskót
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
gazdaság
Ma egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank
A terveknek megfelelően halad a Magyar Bankholding tagbankjainak egyesítése: március 31-én éjfélkor megvalósul a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank jogi egyesülése. Az egyesült pénzintézet átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven működik tovább; és az április 2-3-i hétvégén az azonnali fizetési rendszert ütemezetten leállítják - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
Megjelenik Magyarországon az MG autómárka
Megjelenik Magyarországon az MG autómárka, az értékesítés várhatóan az idén a harmadik negyedévben indul - közölte az importőri feladatokat ellátó Duna Motors Disztribúció Kft. az MTI-vel kedden.
gazdaság
KSH-elnökhelyettes: a vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói
A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH elnökhelyettese az MTI-nek kedden.
Hiába érkeznek tömegével, az ukrán munkaerő nem veszélyezteti a magyar munkahelyeket
Irányadó becslések szerint jelenleg 50.000 és 70.000 fő közé tehető a hazánkban dolgozó ukrán nemzetiségű munkavállalók száma. Döntő többségük több éve, azaz jóval a háború kitörése előtt helyezkedett el Magyarországon, elsősorban az építőipar, az elektronika, a feldolgozóipar és a vendéglátás területén. „Hazánkban eddig is szívesen alkalmaztak kárpátaljai magyar, vagy akár ukrán anyanyelvű dolgozókat, ez az igény tehát nem most alakult ki. A cégeket nem a magyar munkavállalók lecserélése motiválja, hanem az együtt foglalkoztatás jellemző, és ez az újonnan érkezők magas számával sem fog megváltozni.” – mondta Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.
Rekord mértékű működési eredményt ért el a német Audi tavaly
Kevesebb kocsit értékesített az Audi tavaly, mint egy évvel korábban, működési eredménye viszont rekordnagyságot ért el.
ITM: újabb rekordot hozhatnak a tavasszal meginduló útfelújítások
Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások az utakon. A kivitelezők az időjárás kedvezőbbre fordulásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint másfélezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok - tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
"A hazai az igazi" szlogennel indította idei kampánysorozatát a Magyar Termék Nonprofit Kft.
"A hazai az igazi" szlogennel indította idei kampánysorozatát a Magyar Termék Nonprofit Kft., hogy felhívja a vásárlók figyelmét a megbízhatóan magyar eredetű termékekre, és ezzel erősítse a tudatos vásárlási szokásokat; a szigorúan ellenőrzött, megbízható termékek védjegyének használatára már több mint 210 cég terméke jogosult - közölte a Kft. az MTI-vel szerdán.
NAV: május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
gazdaság
Jófogás: a munkavállalók 25 százaléka évente vált munkahelyet
A munkavállalók 25 százaléka évente vált munkahelyet, és minden második dolgozó gondolkozik munkahelyváltáson - közölte a Jófogás hirdetési portál csütörtökön az MTI-vel.
belföld
Továbbra is népszerű a távmunka, a cégek azonban alábecsülik a digitalizációval járó adatbiztonsági kockázatokat
Folyamatosan növekszik a nyugat-magyarországi vállalkozások digitális fejlettségi szintje, a cégvezetők nagy részében azonban fel sem merül, hogy cégük kiberbiztonsági támadás áldozatává válhat, a saját adatbiztonsági felkészültségükkel pedig meglepően elégedettek — derült ki az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó Pencloud által végzett felmérésből.

Hogyan legyünk jelen a weben?

Virtuális tér
2017. november 22. 9:24

Ma már kulcskérdés egy vállalkozás életében, hogy a világhálón jelen legyen. De nem csak az, hogy regisztráljon egy jó domain néven, hanem az is, hogy minőségi tartalmat hozzon létre. Azt pedig, hogy a közösségi felületeket hogyan használja, szintén nagyon meg kell terveznie.

Az internetezési szokások az idő múlásával folyamatosan változnak. Magunkon is megfigyelhetjük azt, hogy egyre nagyobb elvárásaink vannak a weben jelenlévő szolgáltatók felé. Már számít, hogy ne kelljen sokat várnunk, míg betöltődik amire kíváncsiak vagyunk, vagy éppen ne kelljen túl sokszor kattintani a célunk eléréséig. Azaz minél egyszerűbben, minél könnyebben navigálható weboldalakon szeretnénk barangolni.

Ehhez az kell, hogy cégünk weboldala először is minden készüléken működjön. Az érdeklődők akár mobilról, akár tabletről vagy laptopról, esetleg asztali gépről próbálják elérni az oldalunkat, mindenhonnan élmény legyen számukra az oldalunk böngészése. Ne hiányozzon a tartalom fele, és lehetőleg jól látszódjon a menü. Ezek alapfeltételek. Nincs annál rosszabb, mint amikor a leendő ügyfelünket azért veszítjük el, mert ezekre nem figyeltünk oda. Hiszen valljuk be, körülbelül 3-5 másodpercet vagyunk hajlandóak várni arra, hogy a weboldal betöltődjön, esetleg alkalmazkodjon a készülékünkhöz. Aztán elnavigálunk onnan...

A másik legfontosabb tényező az, hogy vásárlói döntéseinket még mindig 92%-ban az érzelmeink befolyásolják. Ezt a webes megjelenésnél is figyelembe kell vennünk. Nemcsak a honlapunk megjelenésénél kell figyelnünk célcsoportunk ízlését, de a tartalmi rész összeállításánál is fontos az érzelmekre gyakorolt hatás átgondolása.

Weboldalunk önmagában nem elég az értékes online jelenléthez. Ideális esetben kapcsolódó bloggal, webáruházzal, hírlevéllel, illetve közösségi médiaaktivitással kell eljutnunk a célközönségünkhöz. A Google, mint meghatározó kereső, annál előrébb sorolja weboldalunkat, minél több releváns tartalmat szolgáltatunk. Továbbá az imént említett kapcsolódó felületeket minél többször, minél frissebb tartalommal és minél szélesebb körben használjuk.

Mi Magyarországon 5,8 millió felhasználóval, a 40+ 50+ korosztályt is beleértve a „Facebook hazája” vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a közösségi média ezen felületén mindenképpen figyelemre méltó lehetőség üzleti oldallal jelen lennünk. Második helyen a Youtube áll 3.849.000 felhasználóval, azaz itt is érdemes úgynevezett „csatornát” létrehoznunk. Említésre méltó még az Instagram, ahol nagyrészt a 30 év alatti jómódúak vannak jelen nagy számban a 715.000 felhasználó között. Illetve a Pinterest, ahol pedig a 15-35 év közötti nők regisztráltak legtöbben az összesen körülbelül 946.000 embert számláló virtuális tömegben.

Végezetül fontos tudni, hogy egy weboldal soha nincs készen. Folyamatosan igazítanunk kell látogatóink, a webes környezet, a technikai fejlődés feltételeihez. Mérhetőnek kell lennie, hogy a változásokat észlelhessük, és a beérkező adatok alapján minél tökéletesebben tudjunk igazodni az igényekhez. Tehát jelen esetben egy dolog állandó – a változás. Amennyiben hajlandóak vagyunk ezt elfogadni és képesek vagyunk igazodni hozzá, még egy lépéssel közelebb jutunk a sikerhez.

Czoma-Szegedi Nóra | Fotó: Shutterstock

További képek