Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

gazdaság
Turisztikai ügynökség: a júniusi vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előttit
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet - tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
gazdaság
AM: elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
gazdaság
TIM: Magyarország jól teljesít a klímapolitikai vállalásai végrehajtásában
A 2030-ra kitűzött magyar klímacélok akár már 2024-ben, a 2050-es törekvések pedig az évtized végére valóra válthatók - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtöki közleménye szerint Palkovics László tárcavezető az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti workshopján.
gazdaság
Diákhitel Központ: továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2
A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
K&H Bank: két új, speciális támogatást nyújt a Széchenyi kártya program MAX
A Széchenyi kártya program MAX az emelkedő kamatkörnyezethez igazítva, továbbra is kedvező finanszírozást, valamint két új, speciális támogatást is nyújt a kkv szektornak - ismertette a K&H Bank vasárnapi, MTI-nek küldött közleményében.
gazdaság
TIM: minőségi vasúti hálózattal kell összekapcsolni Közép-Európát
A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg a visegrádi államok közlekedési miniszterhelyettesei, államtitkárai pénteken Budapesten - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.
gazdaság
Elektromos kiszállító furgonokat vezetett be a Tesco
Teljesen elektromos meghajtású furgonokat vezetett be házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco; az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja kiszállítani - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
gazdaság
Az idén újra lesz Strandok éjszakája
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 30-án, amikor várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
gazdaság
Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta
Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
gazdaság
Cordia: előrehozott vásárlások jellemezték a fővárosi ingatlanpiacot az első negyedévben
Az első negyedévben az inflációval összefüggő aggodalmak, a zöldhitel-program keretének várható kifutása és az áprilisi választások előtti bizonytalanság előrehozott vásárlásokat generáltak a fővárosi ingatlanpiacon - közölte a Cordia lakóingatlan-fejlesztő pénteken az MTI-vel.
gazdaság
Agrárminisztérium: újabb segítség a fagykár elleni védekezésben
Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
gazdaság
TIM: továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon
Továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel szombaton.
gazdaság
TIM-államtitkár: jövőre hat hosszú hétvége lesz
Jövőre kétszer - húsvétkor és karácsonykor - lesz 4 napos a hétvége, ezen felül négyszer tölthetnek az emberek majd 3 napot pihenéssel, kikapcsolódással - írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
gazdaság
Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja
Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.
gazdaság
Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata "ISTER” nemzetközi projektjének keretében 2022. május 18-án harmadik alkalommal találkoztak a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a helyi és megyei önkormányzat munkatársai és területfejlesztési szakértők, hogy megismerjék a kulturális örökség hasznosításának jó példáit, az európai tematikus utak rendszerét, feltárják a közös fejlesztési lehetőségeket és közös víziót fogalmazzanak meg a római kori örökség és a Via Ister kapcsán.
gazdaság
DiákÉSZ: a diákok nyáron főként a kereskedelemben és a vendéglátásban vállalnak munkát
A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) kedden az MTI-vel.
gazdaság
Nagy István: a pálinka igazi hungarikum
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.
gazdaság
K&H: javult a lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben
Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - közölte az MTI-vel a K&H rendszeres reprezentatív felmérése alapján szombaton.
gazdaság
Ovádi: 500 millió forint keretösszegű pályázattal segítik a civil állatvédő szervezeteket
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
gazdaság
Az elsőrendű "A" kategóriába sorolta a magyar Raiffeisen Bankot a Moody's
Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át kedden a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).
gazdaság
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor
Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
gazdaság
Magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.
gazdaság
Művészeti fesztivált rendez a jegybank
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás címmel hétvégi eseménysorozatot szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture május 7-8-án, majd 14-15-én az MNB Budai Központjában.
gazdaság
Új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást indított a Yettel
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást - közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden.
gazdaság
Elindult a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogató Start program
Tizenkilenc pályázó került be a fiatalok induló vállalkozásának létrehozását támogató Start programba, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ a Design Terminal szakmai támogatásával szervez; a résztvevők a pénzügyi támogatás mellett vállalkozásfejlesztési képzéseken vehetnek részt és mentorálást is kapnak.
gazdaság
KSH: márciusban 4 millió 697 ezer volt a foglalkoztatottak száma
A január-márciusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer volt, 107 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 697 ezer fő volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak márciusi létszám a 29 ezerrel volt több, mint az előző hónapban és 81 ezerrel nőtt egy év alatt.
gazdaság
A fásítás nem csodaszer az éghajlatváltozásra egy elemzés szerint
A fásítás hasznos, de nem csodaszer az éghajlatváltozás ellen, Magyarország jelentős része nem is alkalmas erdőtelepítésre - olvasható az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak szerdán közzétett elemzésében.
belföld
ITM: már több mint száz zöld rendszámos motor fut a hazai utakon
Tavaly augusztus óta kaphatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok; mostanra összesen 113 környezetkímélő járművet helyeztek így forgalomba - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.
gazdaság
ITM: idén is lesz TeSzedd! - Már lehet regisztrálni a hulladékgyűjtő akcióra
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.
Biztosítási alkusz: anyagi felelősség terheli az ittasan kerékpározókat
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
Elkezdődött a 176. balatoni hajózási szezon
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
gazdaság
NAV: részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
gazdaság
Szallas.hu: rekord lehet a belföldi turizmusban húsvétkor
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az MTI-vel.

A fejlődés iránya a borászati turizmus

Csopak
2017. november 22. 8:53

A főúttól nem kell messze menni, hogy az ember rácsodálkozzon a csopaki dűlőkre. Ahogy kiszállok az autóból, megcsap az ősz reggeli hűvös; a völgy fölött lebegő látványos ködpárát máris oldani kezd a szikrázó napsütés. Jásdi István személyesen nyit kaput, egy pohár rizlinggel és hellyel kínál a gangon. Amíg bort és bodzaszörpöt tölt, sóhajtva dőlök hátra, nyugtázva, hogy a festői látványtól máris teljes a napom.

Amikor szűk 20 évvel ezelőtt Csopakra költözött, az egyik első dolog, amihez hozzákezdett, a csopaki olaszrizling rossz hírnevének helyreállítása volt. A Csopaki Kódex védjegyoltalmi rendszer ennek a célkitűzésnek a végső megvalósulását jelenti?

Azt hiszem igen. A Csopaki kódex ennek a folyamatnak az intézményesülése. Amikor elkezdtünk szőlészet-borászattal foglalkozni, az olaszrizling egy nagyon lesajnált fajta volt. Fröccsbornak, olcsó fehérbornak tekintették és senki nem gondolta, hogy nagy termőhelyeken – Csopakon, Szentgyörgyhegyen, Csobáncon, Somlón – ez a világ egyik legizgalmasabb szőlőfajtájává válhat. Az, hogy elkezdtünk vele foglalkozni, már 20 évvel ezelőtt azt eredményezte, hogy újra felfigyeltek a fajtára. Ma pedig ott tartunk, hogy ebből készülnek a legnépszerűbb magyar fehérborok.

Ennek az egy fajtának a kiemelése – a történeti okokon túl – azt is célozta, hogy Csopak valamiben az első legyen Magyarországon?

Ez az egyetlen olyan dolog, amely ennek az alig 2 ezer fős településnek elsőbbséget jelenthet az országban. Az, hogy Csopak az olaszrizling fővárosa, nagyon fontos kell legyen a városvezetés és minden itt lakó számára, és büszkeséggel töltheti el mindannyiukat, nem csak a szőlősgazdákat.

Változnak a korok, az ízlések. Az olaszrizling jellemzőit annak idején egy közös fórumon próbálták behatárolni, így jött létre az Olaszrizling Szerintem – amelynek címe az első két, meghatározó alkalom után Olaszrizling Szerintünk-re változott. Mára egyetértés van abban, hogy milyen a jó olaszrizling?

Ma már egységes rizlingstílusról beszélhetünk. Abban a bizonyos 19-20 évvel ezelőtti időszakban, amikor eldöntöttük, hogy a minőségi borkészítés felé vesszük az irányt, a fajta fő stílusjegyeit is meg kellett határozni. A címben a „szerintem” nem engem jelölt már akkor sem, hanem mindannyiunkat, akik részt vettünk ezen az olaszrizlingről folytatott eszmecserén.

És akkor milyen az a bizonyos jó olaszrizling?

Az olaszrizling egy elegáns, könnyed, a termőhelyi karaktert nagyszerűen bemutató, jó ivású, a modern gasztronómiához tökéletesen passzoló bor. Az egyensúlyok, a harmóniák – alkohol, savegyensúly, ásványok jelenléte, gyümölcsösség – az olaszrizlingben alacsonyabb szárazanyagszinten teremthetők meg, mint pl. a rajnai rizlingnél vagy a chardonnay-nál, ezért hát ideális kísérő könnyű ételekhez. A jó baráti beszélgetéseknek pedig elmaradhatatlan kísérője!

A Csopaki Kódex eredetvédett borai közé jelenleg csak olaszrizlingből készültek kerülhetnek. Tervezik bővíteni a bekerülő fajták körét?

A fajták körét nem – a rizling mindig meghatározó lesz –, de épp a közelmúltban döntöttünk arról a csopaki kódextermelők körében, hogy a furmintot, amit egy izgalmas fűszeres fajtának tartunk, a bortörvény által megengedett 15 százalékig beengedjük az olaszrizling házasításokba.

Nemrégiben megjelent egy cikke, amelyben a balatoni szőlők eltűnésére figyelmeztet. Ugyanezt hangoztatta a Balatoni Kör is. Történtek megnyugtató lépések az ügyben?

Az elmúlt 2 év erről szólt, miután kollégákkal a Balaton-felvidéken rájöttünk arra, hogy a balatoni termőterület úgy zsugorodik, mint a szamárbőr. Egyre több a beépítés, az elhagyott szőlő, aránytalanok az árak – gazdálkodó normál vagy közepes tőkével nem tud szőlőtermelésbe kezdeni –, miközben a terület elveszíti az arcát. Ennek a Balaton-felvidéki tájnak – a Balatonnak is – ezer éve meghatározó képe a szőlő. Ezért jön ide a turista, ez az értelme a bicikliútnak, ez a környék látványossága. A Rizling Generáció vagy a Balatoni Kör borászaival együtt felismertük, hogy ha mi nem lépünk, senki nem fogja ezt megtenni. Partnereket találtunk több önkormányzatban, legelsőként a csopakiban, s ma már ez közös programnak tűnik. Csopakon védetté nyilvánították a megmaradt 40-50%-nyi szőlőterületet, de ez sem jelent 100%-os biztosítékot. Sok javaslatot tettünk a kormány elé, ám sok az ellenérdekelt befektető. Ez a Balaton számára katasztrofális lehet, mert eltüntetheti az olyan összefüggő termőterületeket, amit itt ebben a völgyben még látunk.

Meg lehet találni azt a megoldást, amely nem megy szembe a fejlődéssel, ugyanakkor megőrzi a természeti értékeket?

A fejlődéssel senki nem akar szembemenni, nemcsak a Balatonon, hanem a Bodeni-tónál vagy a Genfi-tónál sem, ahol a világ legszebb egybefüggő szőlőterületei vannak, mégsem jut senkinek eszébe, hogy oda építkezzen. Az ingatlanfejlesztés nem fejlődés. Ugyanakkor az általunk kidolgozott koncepció – az első balatoni törvénnyel összhangban – nem zárja ki, hogy házak épüljenek. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Balaton egy szép nagy felületű, de valójában kis tó – sekélysége miatt alig 2 km³ víz. Ide nem lehet tömegturizmust terelni, mert tönkreteszi a tavat is.

Ezt figyelembe véve milyen irányai lehetnek a fejlődésnek a térségben?

A szezon megnyújtásával borászati-gasztronómiai központtá lehetne tenni ezt a vidéket, erre Paloznak, Csopak, Akali, Badacsony környéke, a Szent György-hegy tökéletesen alkalmas. Erre érdemes lenne turizmust generálni. Pestről, Bécsből, Győrből érdemes lenne idejönni az ősztől tavaszig tartó időszakban is, eltölteni 2-3 napot, elmenni 3 jó borászatba, magas színvonalú éttermeket találni.

Villánynak van egy kedves története, amely szerint évtizedekkel ezelőtt az ottani borászok közösen béreltek egy buszt és elmentek Franciaországba, hogy megnézzék, hogyan lehet jó vörösbort készíteni. Itt is kezd láthatóvá válni az összedolgozás – létrejöttek például a Balaton-címkés borok. Lesz folytatás?

Erősödik ez az összefogás. Elsősorban a fiatalabb generáció jóvoltából, akik már látják: az emberek borvidékekre látogatnak el, nem a semmi közepén egy-egy pincészetbe. Szerintem a Balaton-felvidék kevésbé koncentrált, de sokkal izgalmasabb, összetettebb program, mint Villány, amelynek nincsen Balatonja, nincsenek vitorlásai, ott nincs Tihany, nincsenek építészeti látványosságok. A magyar borászatra is jellemzővé vált egyfajta összefogás, elsősorban azok között, akik ugyanazt gondolják a borról, ugyanazokat a dolgokat szeretnék elérni és együtt is lépnek fel.

Szerenád a szőlőben című könyvéből kiderül, hogy rengeteg borral, illetve a térséggel kapcsolatos régi könyvet, írást kutatott fel, olvasott el. Van terve ezzel a tudással – könyv, ismeretterjesztés, marketing lesz belőle?

Sokszor elmondom, hogy egy tájnak a legjobb marketingje a művészet, azon belül is elsősorban az irodalom. Mi még mindig Eötvös Károlyt tekintjük az egyetlen balatoni forrásnak, miközben eltelt 120 év, friss balatoni témájú irodalmi alkotások létrejöttére lenne szükség. Sokat adna a környék népszerűsítéséhez: ha körülnéz a világon, Porvence vagy Toszkána sikerének egy-egy lektűr, bestseller a titka.

Hogyan járul hozzá a térség gazdaságához a bortermelés, illetve az erre épülő iparágak, a gasztronómia, idegenforgalom, turizmus?

Csopak 20-30 hektárnyi jól gondozott szőlőterülete két országos szinten is észrevehető borászatot tart el: Homoláékat és minket, s talán még a Szent Donát Pincét. A Jásdi Pince a maga 17 hektárjával 10-12 csopaki embernek ad rendszeres munkát, a boraink továbbá elkerülnek az ország több száz éttermébe. Az 1 hektáron megtermelhető szőlő értéke 1 millió forint. Borként az ára ennek körülbelül a tízszerese – bár a haszon nagy része a kereskedőknél marad. Ám az adókban megjelenő súlya már jelentős, s akkor még nem beszéltünk a szőlő turisztikai értékéről, valamint az erre épülő idegenforgalomról.

A külföldiek csak Magyarországon kóstolhatják meg a csopaki olaszrizlinget?

Bécsben, a világ legjobb 10 étterme közé sorolt Steirereckben is jelen vagyunk. Ám szerintem nem baj, ha elsősorban Magyarországon találkoznak a borainkkal. Itt, ebben a környezetben ébrednek rá ugyanis arra a történeti értékre, amely a boraink magas minőségében is megjelenik. És itt tudjuk elmesélni nekik azokat a történeteket, amelyek ezer éve a borhoz és a Balaton északi partjához kötnek bennünket, és amelyeket eddig még nem meséltünk el.

Juhász Rita | Fotó: Domján Attila

További képek