Gazdaság. Életmód. Stílus.

Aktuális hírek

A távmunkát kipróbálók a járvány után is folytatnák az otthoni munkavégzést
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási eredményeit ismertetve az MTI-vel.
Varga Mihály: 20 milliárd forinttal megemelték a cégek környezetbarát beruházást támogató pályázati keretet
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.
IT
Az ötven feletti informatikusok segíthetnek enyhíteni a munkaerőhiányt
Az átlagos magyar informatikus a harmincas éveiben jár, csupán az IKT-munkakört betöltők 10 százaléka idősebb 50 évesnél. Pedig az idősebb szakemberek több fontos területen is jobban teljesítenek fiatalabb kollégáiknál, az alaptalan sztereotípiák miatt azonban sok helyen nem alkalmaznak idősebb informatikusokat. Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért és az IFUA Horváth & Partners közös kutatásának eredményei rámutatnak arra, hogy miként és milyen pozíciókba érdemes az ötvenes korosztály tagjait integrálni az infokommunikációs szektorba, amely kapcsán a szövetség pilotprojektet is indít vállalati partnerek bevonásával.
vállalatok
Optimista jövőkép: a magyar vállalatok 44 százaléka létszámnövekedéssel számol 2021-ben
A magyar munkaerőpiac irányt váltott a világjárvány alatt: az elmúlt években sokszor a vállalatok versengtek a munkavállalókért, de 2020-ban több pozíció esetén ez megfordult – ismertette friss, közös tanulmányának eredményeit online konferenciáján a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG). A két cég egyedülálló elemzése átfogó képet ad a hazai munkaerőpiac változásairól, és az ennek hatására megjelenő új folyamatokról.
külföld
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, de a munkaerőpiaci helyzet stabilan javul, mivel az újabb fiskális ösztönzők és a új koronavírussal fertőzöttek számának csökkenése lehetővé teszi, hogy egyre több szolgáltatóipari vállalkozás újraindítsa a működést.
vállalatok
Fél millió eurót fektetnek be a magyarok által alapított Cursor Insight nevű cégbe
Több mint fél millió eurót fektet be a PortfoLion Capital Partners által vezetett befektetői társulás a Cursor Insight nevű, magyarok által alapított biometrikus azonosítási megoldásokat fejlesztő vállalkozásba - közölte az alapkezelő az MTI-vel csütörtökön.
vállalatok
A járvány miatt romlottak a Mol-csoport tavalyi eredményei
A járvány miatt a Mol-csoport eredményei romlottak tavaly 2019-hez képest, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forint (2,05 milliárd dollár) volt - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett gyorsjelentésből.
vállalatok
Szijjártó: nyolc vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön
Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségen, Budapesten.
belföld
Sok háztartás kiadásai csökkentek a lezárások miatt
Bár az emberek többségének csökkentek a megtakarításai a recesszió óta, mégis, a hazai fogyasztók egy része többet tud félretenni, mivel csökkentek a kiadásai, derült ki az Intrum felméréséből. Európában sokan számoltak be ugyanerről, a legtöbben váratlan költségek miatt tesznek félre, de meglepően sokan spórolnak utazásra is.
Munkaügyi bírság: a visszaeső cégek januártól különösen rosszul járhatnak
Rendkívül körültekintőnek kell lenniük azoknak a vállalatoknak, vállalkozásoknak, amelyeknél az elmúlt három évben munkaügyi jogsértést tártak fel. Az év elejétől ugyanis új szabályok vonatkoznak a bírság kiszabása során mérlegelendő szempontokra – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Azok, akik az említett időszakban már hibáztak, a korábbinál jóval tetemesebb büntetésre számíthatnak.
vállalatok
Varga Mihály: csaknem 30 milliárd forintból indulnak pályázatok vállalkozások számára
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
sör
Sörszövetség: 7,5 százalékkal csökkent a gyártók forgalma tavaly
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére.
Veszprém
Visszafogott, biztonságos és innovatív Veszprém 2021-es költségvetés-tervezete
A város 46 milliárd forintból gazdálkodhat idén - mondta Porga Gyula polgármester pénteken.
GKI: valóságos roham indulhat az otthonfelújítási támogatásért
Az idén januárban hatályba lépett otthon-felújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka - a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család - biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben - derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.
vállalatok
Újabb napelemparkot építenek Öskü mellett
20 hektáron elterülő napelempark alapkövét tették le péntek délelőtt Öskü mellett, amely 5500 családnak az éves energiaszükségletét is képes lesz fedezni a következő évtizedekben.
Önkormányzati segítségre is számíthatnak a veszprémi vendéglátóhelyek
Konzultációra hívta a polgármester a helyi vendéglátósokat, hogy közösen határozzák meg, milyen segítséget tud adni az önkormányzat ahhoz, hogy a vállalkozások átvészeljék ezt az időszakot, amikor nem tudják azt a szolgáltatást végezni, ami mellett elköteleződtek.
Ütemterv szerint halad a veszprémi elkerülő építése
Jövő év végére befejeződik a veszprémi déli elkerülő út Litéri és Füredi csomópont közti 7,5 kilométer hosszú szakaszának megújítása- közölte a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese csütörtökön.
Az építőiparban jelentősen megugrott az álláskeresések száma
Szállítás/logisztika, fizikai és segédmunka, személy- és vagyonvédelem, vendéglátás és idegenforgalom – az idei keresések alapján ezek a legkelendőbb álláskategóriák, míg a legnagyobb növekedés most egyértelműen az építőipari állásoknál látható. A kékgalléros álláshirdetésekben piacvezető Jófogás stratégiai partnerével, a munkaerő-kölcsönzésben élen járó Trenkwalderrel közösen tekinti át a legérdekesebb munkaerőpiaci aktualitásokat.

Meglódultak az INA-részvények a horvát tőzsdén

2016. december 27. 20:11
MTI

Gyors emelkedésnek indult az INA horvát olajipari vállalat részvényeinek árfolyama a zágrábi tőzsdén, miután Andrej Plenkovic horvát kormányfő nemrég bejelentette, a horvát állam kivásárolja a Mol magyar olaj- és gázipari vállalat részesedését az INA-ból - közölte a horvát közszolgálati rádió kedden.

Az INA-részvények árfolyama szombat óta 9,37 százalékkal emelkedett, jelenleg a részvények 3199 kunáért (131 434 forint) forognak, ám mindössze 14 részvényt adtak el a hétvége óta – a horvát kormány vásárlási szándékának bejelentését követően az INA részvényei megfigyelés alatt állnak.

A horvát kormány azután döntött az INA-részvények visszavásárlásáról, miután értesült arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szemben indított döntőbírósági eljárást. Andrej Plenkovic szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.

A Mol-csoport vasárnapi közleményében azt írta: megkapták a nemzetközi választott bíróság döntését. A döntés abban a választott bírósági perben született, amelyet Horvátország indított a Mol Nyrt. ellen 2014-ben. A Nemzetközi Választottbíróság úgy rendelkezett, hogy Horvátországnak a “vesztegetésre, a vállalatirányítási jogokra és a 2003-as részvényesi szerződés megszegésére vonatkozó követeléseit” elutasítja. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

Arra vonatkozólag, a horvát kormány miből vásárolná vissza az INA részvényeit a Moltól, nincs hivatalos bejelentés. Sajtóértesülések szerint három modell mellett dönthet a kabinet. Elsőként említik, hogy a Mol részesedésének egy részét az INA-ból a Horvát Elektromos Művek (HEP) vállalat vásárolhatja vissza, további részvényeket pedig az állam venne meg kedvezményes kölcsönből. Második lehetőségként a nyugdíjalapokat vetik fel, míg harmadikként, a legvalószínűbb opcióként rövid lejáratú alacsony kamatozású hitelt jelölnek meg a lapok.

Szakértők szerint minden bejelentés és spekuláció további befolyással lehet a részvények árfolyamára.A Mol 2003-ban, az INA privatizációja során szerzett 25 százalék plusz egy részvény mértékű részesedést a horvát olajvállalatban, majd később 49,1 százalékra emelte tulajdonhányadát. A Mol az 50 százaléknál kisebb tulajdonosi részesedése ellenére irányítási jogokkal rendelkezik az INA-ban.

További cikkek

külföld
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, de a munkaerőpiaci helyzet stabilan javul, mivel az újabb fiskális ösztönzők és a új koronavírussal fertőzöttek számának csökkenése lehetővé teszi, hogy egyre több szolgáltatóipari vállalkozás újraindítsa a működést.
Magyar vállalatok is profitálhatnak az EU és Kína megállapodásából
Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek. A hazai vállalkozások közvetetten is profitálhatnak a megállapodásból, mivel a velük együttműködő nyugat-európai társaságok terjeszkedési lehetőségei szintén könnyebbé válnak – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Fitch: jelentősen gyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok kilábalását az EU helyreállítási alapja
Várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint 2022-ben a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 7 százalékkal - az országcsoporton belül a leggyorsabb ütemben - növekszik.
A várakozásokat meghaladva bővült a kínai export decemberben
A várakozásokat meghaladva bővült a kínai export decemberben a hetedik egymást követő hónapja tartó növekedést követően, részben annak köszönhetően, hogy a kínai gyártók előnyös helyzetbe kerültek a külföldi, a járványügyi korlátozások miatt akadályoztatott versenytársaikkal szemben.
FAO
Kitart az élelmiszerárak emelkedése nemzetközi szinten
Hat hónap drágulást követően tovább nőttek az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon decemberben, főként a tejtermékek és a növényi olajok miatt – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).